Hirdetés

Érezted már úgy, hogy legszívesebben szétvernéd a géped?

|

Most tényleg megteheted biztonságos körülmények között, ráadásul segítesz egy fontos társadalmi problémára felhívni a figyelmet.

Hirdetés

Már csak alig több mint egy hét, és itt a PlayIT, ami számtalan érdekes programot, műsort, lootot, lehetőséget tartogat nektek, de ez a lehetőség nagyon érdekes és egyszerre hasznos. Bár kétségtelenül nehéz elképzelni, hogyan lehet hasznos, ha fogsz egy baseball ütőt vagy kalapácsot, és rommá vered a PC-det, monitorodat, a nyomtatót vagy bármilyen más elektronikai eszközt, de van magyarázat.

Először is levezeted a dühödet. A PlayIT Rage Roomba bárki elhozhatja elektronikus tárgyát, számítógépét, perifériás eszközeit, illetve monitorát, amit egy kőkemény baseballütővel, pajszerral ripityára verhet szét. Mert számtalanszor felidegesítette már, mert lassú, akad, köhög, túl nagy a lag, vagy bármi. Ha láttátok a Hivatali patkányok című filmet, akkor értitek, mire gondolunk:

Persze nekünk nagyon fontos a te lelki megkönnyebbülésed, és persze azt is díjazzuk, ha ezt biztonságos körülmények között éred el, de még ennél is jobb, hogy közben tényleg segítesz egy fontos problémára felhívni a figyelmet. Az akció lényege ugyanis a JÖN Alapítvány kiemelt küldetése: felhívni a figyelmet az elektronikus hulladékok hulladékproblémájára, a túl-vagy átgondolatlan fogyasztásra, illetve mindezen termékek szelektív gyűjtésére vagy leadására.

Szóval hozd el a halálra ítélt cuccodat, vezesd le a feszkót, és segíts, hogy jó helyre kerülhessen, itt ugyanis szelektíven szétválogatják: műanyagot a műanyaghoz, fémet a fémhez. Védőöltözéket, fegyvert kapsz,  de fontos tudni, hogy csak 14 éves kortól, szülői beleegyező nyilatkozattal használható a zóna. Nagykorúaknak természetesen már önjáró a móka. Pusztítsatok és segítsetek, irány a PlayIT, jegyeket még itt találtok elővételben, kedvezményes áron!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)