Hirdetés

Két napon át uralja majd a Nagyszínpad a budapesti PlayIT Show-t

|

Idén is a Nagyszínpad lesz a novemberi kétnapos PlayIT központi helyszíne, ahol megújult struktúrájú programok és a legkedveltebb videósok várnak benneteket.

Hirdetés

A veterán PlayIT-látogatók már pontosan tudják, hogy a régió legnagyobb gamer rendezvényének létezik egy olyan helyszíne, amelyhez érdemes folyamatosan visszatérni, mivel garantáltan itt pörög a legnagyobb fordulatszámon a buli. Természetesen ebben az évben is temérdek érdekes programot sűrítettek be a szervezők a Nagyszínpad kétnapos műsorába.

Cosplayerek és játékok egész szombaton

Most is délelőtt 10 órakor, a PlayIT Show hivatalos startjával egy időben veszi kezdetét szombaton a Nagyszínpad programfolyama. Egy gyors megnyitó és programismertető után (ahol BZ, Goodlike és Kiss Imi elmeséli nektek, mire is számíthattok aznap) már jön is az IGN Show, majd a Minecraft Panel, ahol ZsDav és OwnMcKendry veszik birtokba a színpadot.

12 órakor egy cosplay show következik, ahol az ország legtehetségesebb cosplayerei mutatják meg legújabb munkáikat, ezúttal is remek jelmezekre számítunk. Az egyórás bemutatót követően a Tank Maniacs játék magyar fejlesztői pattannak fel a színpadra Videojáték Zsoltival és Paplovaggal kiegészülve azért, hogy egy élő demóval mutassák be játékukat. Ezt követően pedig továbbra is a videojátékok maradnak a fókuszban, hiszen a Nintendo Show következik, ahol Kiss Imi vezényletével lehet majd játszani a Nintendo Switch konzolon. Nem csoda, hogy pont Imi vezeti majd ezt a programot, hiszen ő tényleg kívülről fújja a Nintendo teljes felhozatalát, igazi mestere a japánok játékainak. 

A switches szegmens után a Geek Out névre keresztelt vicces vetélkedő következik, ennek első felvonásában Henry Kettner és Török Ábel csapnak össze. 15 órától már a CICAF nemzetközi cosplayverseny válogatóját nézhetitek meg. Akik itt a legjobbnak bizonyulnak, azokat a PlayIT csapata repíti el egészen a kínai nagydöntőig. 16 órakor indul a PlayIT Gameshow, egy újabb vetélkedő, ahol most Sirius, Kiss Imi, Videojáték Zsolti és Paplovag fog versenybe szállni.

Az egyórás PlayIT Gameshow után pedig rögtön jön a Sony PlayStation Show, ahol egy limitált PlayStation 4 Pro konzol is gazdára fog találni. Ezt a különleges gépet annak örömére álmodta meg a japán cég, mert immár több mint 500 millió PlayStation konzolt értékesítettek a világon. A mai nap folyamán, tehát november 12-én sorsolják ki a PlayIT szervezői azokat, akik jelentkeztek a megmérettetésre és a PlayIT színpadán bizonyíthatnak. Közülük lesz valaki olyan szerencsés, hogy hazaviheti ezt a gamer relikviának is beillő egyedi PlayStation 4 Pro konzolt. A Sony PlayStation Show magában foglal még egy kerekasztal beszélgetést az exkluzív Sony játékokról (itt Sirius, daev, Kiss Imi és a mi Kacink diskurálnak majd), illetve egy Frantics versenyt is. 

A szombati napból már csak egy GörbeTükör koncert (ez ugyebár Kiss Imi remek projektje) és a nagy finálé lesz ekkor már hátra. Érdemes ilyenkor minél közelebb kerülni magához a Nagyszínpadhoz, hiszen garantált ajándékeső zúdul ekkor a nézőközönségre. 

Pontos szombati programbeosztás:

Vasárnapi gamer buli társasokkal és a GameStarral

A budapesti PlayIT Show második napja is a megnyitóval és a programismertetővel indul, majd rögvest jön egy Geek Out vetélkedő Beniipowával és testvérével, Nagy Danival. Egyből utánuk közkedvelt Minecraft-videósok, egészen pontosan DoggyAndi, IceBlueBird, Gery és Jánosik Gergő érkeznek a színpadra, hogy Goodlike-kal beszélgessenek. 

Érdemes lesz jól időzíteni az ebédet, mivel déli 12 órakor a Pamkutya duó lép fel a PlayIT Show Nagyszínpadára, hogy lenyomjanak egy félórás saját show-t. Béla és Pista rajongóinak ez bizony kötelező programpont. 12:30-kor egy újabb Nintendo Show következik, az előző napi menetrendhez hasonlóan ismét Kiss Imi lesz az, aki mindenkit beavat a Joy-Conok rejtelmeibe. 

Nem sokkal 13 óra után a Geek Out vetélkedő újabb felvonása következik, ezúttal az autós játékok lesznek a terítéken, Isti és Unfield mellé pedig Keszthelyi Vivien, a magyar autósport fiatal tehetsége érkezik, akitől a srácok megpróbálnak majd ellesni pár hasznos trükköt. A 13:45-kor kezdődő Fun with Geeks Show-n félretesszük a kormányokat és a társasjátékok kerülnek elő. Daev és Kaci újra kísérletet tesz arra, hogy még több emberrel megszerettessék a társasozást, de ez már nem is olyan nehéz feladat, hiszen magán a PlayIT-en is hatalmas külön részleget kapnak táblás kedvenceink. 

A társasjátékok után visszakanyarodunk a videojátékokhoz, ismét jön egy Tank Maniacs élő demó (Zsozéatya és Beniipowa társaságában), majd a 15 órakor induló  Gameshow-ban a Pamkutya páros, Isti és Unfield csap össze. Egy rövid szünetet követően pedig mi támadjuk be a Nagyszínpadot, azaz jön a GameStar Show. Hamarosan további részleteket is elárulunk majd arról, hogy egészen pontosan mivel is készülünk, de egyelőre legyen elég annyi, hogy egy olyan vetélkedőt szeretnénk összerakni, amit ti is imádni fogtok. 

A nap végéhez közeledve ideje lesz végre eldönteni, hogy ki a PlayIT Ház 3.0 királya, vagyis ki lesz a végső nyertes. Ahogy a legutóbbi alkalommal, most novemberben is a Nagyszínpad szolgál majd a PlayIT Ház döntőjének helyszínéül. Kedvenceitek számítanak majd rátok, gyertek és drukkoljatok annak, hogy a számotokra legkedvesebb videós diadalmaskodjon. A napot KENSHIRO+ DJ-szettje zárja (aki esetleg nem tudná, ő bizony a mi Tonightunk művésznéven), a fináléban pedig természetesen ismét repülni fognak az ajándékok.

Pontos vasárnapi programbeosztás: 

Előreláthatólag két olyan napnak nézünk elébe, amelyeket még hosszú hónapokig emlegetni fogunk. Ti se maradjatok le erről a fergeteges élményről, jegyek továbbra is kaphatók a PlayIT weboldalán

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)