Hirdetés

A PlayIT legkeményebb bulijával most is a PlayIT Plus Zóna vár

|

Baseball ütővel zúzhattok, hűsítő italokat kortyolhattok a főváros legnagyobb e-sport bárjainak kihelyezett pultjainál, utána pedig a legutóbbi Gran Turismót is elvihetitek egy körre.

Hirdetés

Ebben az évben sem feledkeztek el a budapesti PlayIT Show szervezői az idősebb gamerekről, most is helyet kap ugyanis a rendezvényen a PlayIT Plus Zóna, ahová csak és kizárólag 16 éven felüli látogatók léphetnek be. 

A PlayIT Plus Zónába kerül például a Rage Room, amiről korábban már mi is írtunk nektek. Itt garantáltan levezethetitek majd a feszültséget, mivel ez a helyszín arra szolgál, hogy a magatokkal hozott régi monitorokat, tévéket vagy épp nyomtatókat egy baseball ütővel apró pici darabokra lehessen zúzni. Ti hozzátok bedöglött kacatokat, a szervezők adják az ütőt és a védőszemüveget. A JÖN (Jövő Öko-Nemzedéke) Alapítvány pedig arról gondoskodik, hogy a környezettudatos életmódról, az újrahasznosításról, illetve az elektronikai hulladék feldolgozásáról is hallhassatok egyet s mást. 

Ugyancsak a PlayIT Plus Zónában fogjátok megtalálni a legnagyobb e-sport bárok kitelepüléseit, saját pulttal lesz jelen például a Vault 51 poszt-apokaliptikus bárja, ahol retro konzolokat és társasjátékokat is kipróbálhattok, miközben egy Nuka Colát szürcsölgettek. PC-kkel és konzolokkal felszerelkezve érkezik majd a Hungexpóra a Infinity Esport Bár, az inGame Esport bár pedig egy retro LAN-partyval vár a PlayIT-en. Nem maradhat ki a sorból a BarCraft sem, ők VR horrorjátékokkal, valamint klasszikus video- és társasjátékokkal készülnek. 

Mindenképp érdemes lesz útba ejteni a PlayIT Plus Zónában a megújult Monster Stationt, ahol PlayStation 4 Pró konzolokon próbálhatjátok majd ki a legutóbbi (általunk egyébként nagyon kedvelt) Gran Turismót, illetve megcsodálhatjátok a helyszínen parkoló bitang nagy Ford F-150 Monster Truckot is. 

Jegyek továbbra is kaphatók a PlayIT weboldalán

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)