Hirdetés

Egy magyar cég az animációkészítés élvonalában - így dolgozhatsz akár te is a Ubisoft játékain!

|

A magyar DIGIC Pictures neve bizonyára neked is mond valamit - ismerd meg, kik készítik kedvenc játékaid átvezetőit!

A gamerek számára a grafika és látványvilág meghatározó élményt jelent egy-egy játék során. Fejlesztésük rendkívül összetett feladat, és komoly szakmai háttértudást igényel. Ahhoz, hogy valakiből megfelelő szakember válhasson, az animációkészítés alapjait érdemes már felsőoktatási körülmények közt elsajátítani, ami után akár olyan komoly cégeknél lehet elhelyezkedni és tovább fejleszteni a szakmai tudást, mint a DIGIC Pictures.

Interjúnk során arról beszélgettünk velük, hogy milyen technológiákat és eszközöket használnak, hogy hazai cégként nemzetközi produkciókon dolgozhassanak, mire figyeljen egy pályakezdő és miért is izgalmas terület az animációkészítés.

Hirdetés

Milyen projektekben vettetek részt, amit a közönség ismerhet és játszhatott is vele idehaza, illetve milyen technológia szükséges hozzájuk?

A DIGIC többek között olyan világhírű játékok traileréhez készített animációkat, mint a Mass Effect-sorozat, az Assassin's Creed (amelynek legújabb folytatásához, is a DIGIC csapata gyártotta a cinematic trailereket: AC Valhalla, AC Valhalla: Dawn of Ragnarök), a Destiny, a League of Legends, a Final Fantasy, a Call of Duty vagy a The Witcher 3. De a lista nem ér véget a videojátékoknál: a Netflix Love, Death & Robots című animációs antológiájának általunk gyártott epizódja, a The Secret War a megjelenés évében, 2020-ban elnyerte a legjobb TV/Média FX-nek járó díjat az Annie Awards-on.

A cégcsoporton belül, a DIGIC Pictures 3D animációs filmeket gyártó stúdió mellett létrejött a Services, a Studios és a Productions üzletág is. A DIGIC Services szolgáltatásai között a motion capture és a 3D scanning technológiák biztosítása szerepel. A DIGIC Pictures a 3D scan-t használja saját animációs filmjeiben, valamint más filmes projekteken. A DIGIC Motion egy magas színvonalú "mozgásrögzítő" (mocap) stúdió Budapesten, amely a VICON Motion Capture rendszerrel, Vicon T160 kamerákkal van felszerelve. A stúdiót a DIGIC Pictures saját animációs filmjeihez és külső megrendelésre készült produkciókhoz egyaránt használja. Ugyanezt a minőséget képes átültetni a DIGIC Studios csapata egy Realtime Engine (valós idejű, füstök, fények, anyagok megjelenítésére alkalmas szoftver) cinematic-ba, VR - AR játék produkcióba az üzletágban dolgozó szakemberek munkájának köszönhetően. A legfiatalabb üzletág, a DIGIC Productions pedig a saját animációs mozifilmek, és high-end TV sorozatok tartalomfejlesztésért felel, a cég filmipari belépését segíti.

A kép forrása: DIGIC

Melyik volt a legkomplexebb projekt és milyen szakmai hozzáértésre volt szükség?

Függetlenül attól, hogy egy rövid beharangozó előzetesen, vagy egy összetett, közel félórás Netflixes sorozat epizódján dolgozunk, nagyon hasonló, hogy milyen szakterületek munkájára van szükség a film létrejöttéhez. Valamennyi filmünk különböző módon komplex, ezért nehéz egyet kiemelni. A néző elsősorban a szereplők, a helyszínek, és a különleges effektusok előállításáért felelős szakemberek munkájára figyel fel, de nagyon sok olyan pozíció van még, mely kreatív, technikai vagy produkciós szempontból kulcsfontosságú. Nem szabad elfelejteni azokat sem, akik nem közvetlenül a projekten dolgoznak, hanem a céges folyamatokon keresztül közvetve segítik a filmkészítő csapatot. Minden ilyen szakma esetében különleges hozzáértésre van szükség, hogy kiemelkedő legyen a végeredmény.

Milyen jellegű feladatok, kihívások várják azt a jelentkezőt, aki a DIGIC Pictures-nél szeretne elhelyezkedni?

A csapathoz csatlakozóknak kiemelten fontos tudniuk, hogy a 3D szoftverek ismeretén túl a vizuális, művészeti látásmód és a filmes formanyelv adja meg azt a kombinációt, amivel a későbbiekben jól lehet majd dolgozni, illetve továbbfejlődni. Új belépőként először a céges folyamatokat kell átlátni; megismerni a film elkészítésének menetét, az ügyfeleket, s azt, hogy más részlegekkel együtt, strukturáltan kell dolgoznia. Mivel a filmkészítés különböző fázisai egymás mellett haladnak, ezért nagy jelentőséget kap a csapatmunka és a folyamatos egyeztetés a divíziók között. Az újonnan csatlakozó kollégákat mindenben segítjük, és igyekszünk minél hatékonyabban eligazítani őket a céges folyamatok világában.

A home office-ban való betanulás nehezített terep az újaknak és a régieknek egyaránt. Könnyebben lemorzsolódnak információk, de pont ezért mindenkinek van az első pár hónapban HR, illetve szakmai mentora is, akik mindent megtesznek azért, hogy teljes értékű lehessen ez a tanulási folyamat és hogy segítsék a csapatba való beilleszkedést is. Van egy belső projektmenedzsment rendszerünk, amit kollégáink fejlesztettek. Ennek használatát is elkezdjük már az első napokon megtanítani, hiszen a legtöbb információ, ami a munkájukhoz kell, ezen keresztül fog érkezni.

Milyen készségek elsajátítására lenne szükség a felsőoktatás során?

A DIGIC elmúlt húsz évét az innováció és a folyamatos fejlődésre való törekvés jellemzi. A kezdők és a senior munkatársaink is a legmodernebb technológiával dolgoznak, sokszor már azelőtt, hogy az a nagyközönség számára elérhetővé válna. Fontos, hogy a belépő munkatársak is nyitottak legyenek az újításokra, gyorsan megértsék a folyamatokat, hogy komplex megoldások esetén is tudjunk rájuk számítani. Mindebben sokat segítenek egymásnak is a kollégák, amivel felgyorsítják ezt a tanulási folyamatokat. Szoros gyártási menetrenddel dolgozunk, ezért a határidők betartásához szükséges fegyelmezettség, önállóság és hatékony munkavégzésre való képesség is kiemelten fontos. Mindezek mellett elengedhetetlen a legalább középszintű angol nyelvtudás, mert a használt szoftverek leírása angolul van, és sok külföldi kolléga is dolgozik nálunk.

Pályakezdőként, az informatikai tanulmányokat befejezve is van nálatok nyitott pozíció, vagy csak tapasztalattal rendelkező jelentkezőket vártok?

A DIGIC-ben rendkívül tehetséges, és a szakmában nagyon elismert emberekből álló csapattal dolgozhatunk együtt. A kollégák többsége rendelkezik informatikai háttértudással, hiszen magukat intézményi keretek között továbbképezve elsajátították az alapvető 3D-s szoftverek ismeretét. Ennek terén azonban folyamatos továbbképzésre van szükség, hiszen ez egy folyamatosan fejlődő terület, mellyel muszáj lépést tartani. Erre kiváló lehetőség, ha felvételt nyerünk egy olyan animációs stúdióba, mint a DIGIC, ahol van alkalom a szakmai fejlődésre. Folyamatosan együttműködünk a MOME-val, mert fontosnak tartjuk, hogy itthon is legyen megfelelő szakmai képzés, mely biztosítani tudja a szakember utánpótlást.

Az elmúlt években több témában is indítottunk workshopokat, hogy a kevesebb tapasztalattal rendelkező, de lelkes és ambiciózus pályakezdők is megismerkedhessenek velünk. Sok új kollégát köszönhettünk ezeknek a workshopoknak, ezért bátorítunk minden érdeklődőt, hogy figyeljék a Facebook oldalunkat, ahol mindig hírt adunk az eseményeinkről és a jelentkezési folyamatról. A tehetséges, pályakezdőknek/pálya váltóknak a sikeres workshop után hosszú távú együttműködést is tudunk ajánlani. Jelenleg több fejlesztőnk is van, akik még be sem fejezték tanulmányaikat, de részmunkaidőben már nálunk dolgoznak.

Hogy látjátok, milyen a szakmában a nemek közötti arány?

Alapvetően még mindig jóval magasabb arányban dolgoznak férfiak a szakmában, és így a DIGIC-nél is: az itt dolgozók 75%-a férfi. Az elmúlt 5 évben azonban érezhető a változás a nemek arányát tekintve. A gyártási területen kívül, menedzsment és egyéb vezető pozícióba is egyre több női munkavállaló kerül.

Ha pályaválasztás előtt állsz és felkeltették az érdeklődésedet az egyetemi informatikai képzések, látogass el a programozdajovod.hu és a felvi.hu weboldalakra, hogy többet megtudhass ezekről a képzésekről!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)