Hirdetés

2020-ban is lesz The Game Awards, de rendhagyó módon tartják meg

|

Geoff Keighley szerint ez lesz a valaha volt legnagyobb show a The Game Awards történetében. A nézőknek viszont biztosan nem kell ülőhelyet biztosítani.

Hirdetés

The Game Awards mögött álló Geoff Keighley az amerikai IGN-nek megerősítette, hogy nem marad el a 2020-as The Game Awards díjkiosztó, a szokásoknak megfelelően decemberben fogják megtartani. Több ezer embert viszont nem lenne ildomos a jelenlegi helyzetben összezsúfolni egyetlen hatalmas terembe. Éppen ezért sok más rendezvényhez hasonlóan ebben az évben a The Game Awards is digitalizálódik. 

Hirdetés

Keighley elmondta, hogy teljes egészében online lesz megtartva a mostani The Game Awards. Bár ebből arra lehetne következtetni, hogy egy kisebb, visszafogottabb rendezvényt kapunk, Geoff Keighley szerint valójában épp ennek az ellenkezőjéről van szó, szerinte valószínűleg ez lesz a rendezvénysorozat eddigi legnagyobb show-ja. Azt is kiemelte, hogy nem előre rögzített anyagokat használnak majd fel, minden élőben fog megtörténni a kamerák előtt.

A decemberi The Game Awards előtt is lesz persze még bőven dolga Keighley-nek, ő vezényli le például a szintén digitális formában érkező 2020-as gamescom nyitóceremóniáját is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)