Hirdetés

A Game Awardsot sem hagyta érintetlenül az Activision botránya

|

A kiadó játékai megjelenhetnek, ha díjra jelölik őket, de ezen kívül Geoff Keighley nem szeretné, ha az Activisionnek köze lenne az idei Game Awardshoz.

Hirdetés

Ahogy azt megszokhattuk, Geoff Keighley minden létező iparági kapcsolatát latba vetve állította össze a The Game Awards programját, a hagyományos díjátadó mellett zenei vendégekkel és újdonságok bejelentéseivel is készül.

Így a látványos esemény kiváló színpad lehet bármelyik kiadónak, hogy egy kicsi figyelmet irányítson magára, viszont az év második felében játékai helyett elsősorban botrányaival a hírekbe kerülő Activisionnek idén nem jut a reflektorfényből (most éppen egy leépítéssel kerültek ismét a hírekbe).

Hirdetés

Egy, az eseményről készült összefoglaló cikkhez a Washington Post is feltett néhány kérdést az esemény szervezőjének és házigazdájának, ami kapcsán kiemelték, hogy az Activision Blizzard elnöke, Rob Kostich is elméletileg a szervezőknek tanácsokat adó testület tagja.

Geoff Keighley elmondta, hogy őt is gondolkodóba ejtette, hogyan álljon a botrányhoz, és hogyan kezelje a kiadó és a Game Awards kapcsolatait.

"Támogatni szeretnénk az alkalmazottakat és a fejlesztőket"

- nyilatkozta eredetileg Keighley, majd hozzátette, hogy támogatja azokat, akik zaklatásuk történetével ki mertek állni a nyilvánosság elé, de nem akarta elvenni a lehetőséget egy fejlesztőtől sem, hogy a munkája megjelenhessen a műsorban.

Erre külön valószínűleg nem volt szükség az Activision Blizzard esetében, ugyanis a kiadó két nagy folytatása, az Overwatch 2 és a Diablo IV is halasztásra került, így valószínűleg eredetileg sem szerepeltek volna a péntek hajnali programban. Korábban egy pletyka az ünnepséghez kötötte a World of Warcraft konzolportjának lehetséges leleplezését, de ez csupán egy tipp volt, meg nem erősített információk alapján.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Később a The Game Awards főszervezője úgy érezte, fontos ennél részletesebben állást foglalnia az ügyben, és egy hosszabb Twitter-posztban is kifejtette az álláspontját.

"Megerősíthetem, hogy a jelölésein kívül az Activision|Blizzard nem lesz részese az idei Game Awardsnak. A Game Awards a játékipar, a világ legnagyobb szórakoztató iparának ünnepe. Itt nincs helye a visszaéléseknek, zaklatásnak, és elnyomó gyakorlatoknak, egy cégnél és egy közösségben sem. Felismerem azt is, hogy egy nagy platformunk van, ami meggyorsíthatja és bátoríthatja a változást. Mindannyiunknak együtt kell dolgoznunk, hogy egy jobb és befogadóbb környezetet hozzunk létre, ahol mindenki biztonságban érezheti magát, hogy a világ legjobb játékain dolgozhasson. Mindannyiunknak ehhez kell mérnünk magunkat. A lenyűgöző játékokat - és a tehetséges fejlesztőket, akik készítik őket - szeretnénk ünnepelni. Találkozunk csütörtökön."

- írta Keighley.

A hangzatos kiállás mögött persze nem tudjuk, hogy tényleges változás is meghúzódik-e a The Game Awardson dolgozó szakemberek, vagy a show összetételét illetően.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)