Hirdetés

Az új Painkiller mögött álló stúdió több játékot is bemutat a The Game Awardson

|

Lesz egy speciális vendégük is, akivel Geoff Keighley fog beszélgetni.

Hirdetés

Minden évben érdemes nyomon követni az esztendő utolsó nagy játékos eseményét, a The Game Awardsot, amely Geoff Keighley vezetésével kihirdeti a legjobbakat és egyúttal tartogat számos meglepetést is.

A szervezők idén sem érik be kevéssel, Keighley ígérete szerint nagyjából 40-50 játékot vonultat fel majd a show, amiből legalább négy-öt Elden Ring szintű bejelentés lesz. Ami biztos, hogy a BioWare nem itt fogja prezentálni az új Mass Effectet, az Activision Blizzard pedig nem szívesen látott vendég, de rajtuk kívül számos stúdió készül megmutatni a projektjeit.  

Hirdetés

Köztük van a 20. évfordulóját ünneplő Saber Interactive is, amely 2020 óta az Embracer Group leányvállalata, és többek között olyan fejlesztőcsapatok tartoznak hozzá, mint a 3D Realms, a 4A Games, a New World Interactive és a hazai Zen Studios.

A Saber vezetője, Todd Hollenshead szerint csendesen építik kiadói részlegüket és portfóliójukat azzal, hogy megszereztek néhányat a világ legtehetségesebb stúdiói közül, és felhozataluk gyorsan fog bővülni, amikor hamarosan több új címet is bejelentenek 2022-re és az utánra. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Öt meglepetést már a héten szállítanak, amelyek közül kettő a The Game Awardson, három pedig az azt követő Twitch Winter Gatheringen kap helyet, ahol egy különleges beszélgetésre is sor kerül: az Evil Dead franchise sztárját, Bruce Campbell-t faggatja majd Geoff Keighley és a Saber kreatív vezetője, Tim Willis a közelgő akció-horror, az Evil Dead: The Game kapcsán. 

Az Evil Dead: The Game mellett olyan játékok készülnek jelenleg is a Saber Interactive-nél, mint a vadonatúj Painkiller és a Hang nélkül videojáték, szóval érdemes lesz odafigyelni rájuk. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)