Hirdetés

Itt van minden, amit a The Game Awards során bejelentettek

|

A műsor idén sem csak a díjak átadásáról szólt: volt Mass Effect teaser, megjelenési dátumok, Vin Diesel és sok minden más.

Hirdetés

Ha nem pörgetnénk eleve hajnalig a Cyberpunk 2077-et, morcosak lennénk, hogy megint olyan időpontra tették a The Game Awardst, ami európai ember számára kevésbé élhető.

A játékipar legfontosabb díjátadóját ráadásul különféle izgalmas bejelentések szokták feldobni, úgyhogy ha amiatt nem is volt érdemes fennmaradni, hogy megtudjuk, tud-e bármi érvényesülni a The Last of Us Part II mellett, azért sokkal inkább, hogy elsőként lássuk például az új Mass Effect első előzetesét, és megtudjuk, min dolgozik a Microsoft új stúdiója, amibe egyebek mellett a Naughty Dogtól is sikerült átcsábítani pár fontos arcot.

Ha lemaradtatok volna, akkor itt a teljes műsor:

Hirdetés

Ha arra is kíváncsiak vagytok, kik voltak a The Game Awards nyertesei (nem, nem csak a TLOU2 kapott díjat), nézzétek meg a listát a linken, alább pedig szokás szerint pontokba szedve gyűjtöttük össze, miről esett még szó az éjszaka folyamán:

  • A Devolver Digital egy külön díjátadót tartott a maga stílusában, amin visszatértek az E3-as műsorokban látható karakterek, élükön Nina Struthersszel. Úgy jelentette be a kiadó új játékát, a Loop Herót, hogy megemlített még öt másikat, amelyek fejlesztői kiakadtak, hogy nem ők nyertek. Nézzétek meg az első linken látható videót, nem hosszú, de kiváló.
  • Valamikor érkezik egy színes-kedves open-world játék, a Tchia amiben a főszereplő lány bármilyen állat vagy tárgy felett képes átvenni az irányítást, és lehet majd úgy ukulelézni, ahogy a The Last of Us Part II-ban gitározni. Mármint pont úgy.
  • 2021. március 4-én érkezik Nintendo Switchre a Sea of Solitude, az EA által felkarolt indie játék.
  • A Focus Home Interactive nem csak bejelentette, azonnal ki is adta újdonságát, a Shady Part of Me-t, ami PC-re a Steamről és az Epic Games Store-ból, konzolra pedig azok saját boltjaiból szerezhető be. Stilizált, érzelmes kaland.
  • Megmutatta magát a Nier: Replicant ver.1.22474487139, avagy a korábban Japán-exkluzív Nier: Replicant kipofozott változata. Április 23-ára várhatjuk.
  • Valahogy most egyre többen kapnak kedvet olyan légiharcos játékok készítéséhez, amikben állatokat irányítunk. A Panzer Dragoon remaster után jött a The Falconeer, most pedig bemutatkozott a Century: Age of Ashes, ami egy free-to-play többjátékos akciójáték lesz, melyben különböző képességű sárkányokkal eshetünk egymásnak. Nagyon jól néz ki.
  • Még idén csatlakozik a Super Smash Bros. Ultimate felhozatalához a Final Fantasy VII-ből ismert Sephiroth, aki valószínűleg nem lesz kedves.
  • Kiderült végre, min dolgozik a Microsoft titokzatos új csapata, a The Initiative, ami igazán tapasztalt fejlesztőket olvasztott magába: projektjük egy új Perfect Dark, de a fejlesztés még az elején jár.
  • A Left 4 Dead fejlesztőcsapata ismét jelezte, hogy készül a Back 4 Blood nevű, kooperatív szombis shooterük, és 2021 júniusára várhatjuk a megjelenését. Nagyon jó lenne, ha megmutatná minden elbukott próbálkozónak, hogy kell ezt csinálni.
  • Május 10-én jelenik meg a Hood: Outlaws and Legends, a Sumo Digital és a Focus Home Interactive PvPvE játéka, amiben úgy kell lehetőleg csendesen lopnunk, hogy közben mások is ugyanazért a szajréért küzdenek.
  • Elstartolt a Scavengers zárt bétája, itt lehet rá jelentkezni.
  • A mai naptól elérhető a Forza Horizon 4-ben a Cyberpunk 2077 ikonikus autója, mert egy olyan jövő felé haladunk, amiben egyetlen játék veszi át az uralmat minden és mindenki felett.
  • A Dead Space atyja, Glen Schofield egy új sci-fi horrorjátékot készít, ami teljesen véletlenül egészen hasonlít a Dead Space-re. 2022-ben vághatunk bele a The Callisto Protocolba.
  • Megnézhettük, milyen lesz mozgásban a Warhammer 40,000: Darktide, amin a Vermintide fejlesztői dolgoznak. 
  • Bemutatkozott az Annapurna Interactive és a Gone Home-ot jegyző Fullbright új projektje, az Open Roads, amiben egy anya és lánya indulnak kalandra. Minden, amihez az Annapurnának köze van, fantasztikus, úgyhogy ezt is heves izgalommal várjuk.
  • Ingyenes frissítést kap 2021-ben a Disco Elysium: a Final Cutnak köszönhetően teljes szinkron kerül a játékba, és új küldetések is érkeznek.
  • Sokat ugyan megint nem árult el, de a BioWare hozott egy hangulatos Dragon Age 4 előzetest.
  • Az Endless szellemi utódja lesz az Endless Dungeon, egy rouge-lite taktikai akciójáték, melyben egy rejtélyes űrállomáson kell csapatot toboroznunk, és megküzdenünk szörnyetegek folyamatosan özönlő hadaival. Egy ilyen cím jobban illett volna valami fantasyhez, de valószínűleg csak a rogue-liteoknál leggyakrabban használt két szót illesztették egymás mögé.
  • A Black Deserttel ismertté vált Pearl Abyss egy ötperces trailerrel bemutatta új játéka, a Crimson Desert játékmenetét, meg azt, hogy mennyire lenyűgöző látványra számíthatunk.
  • Kevésbé kavarja fel az élet alaplevét, de a Muppet showból ismert Svéd Szakács bekerült az Overcooked: All You Can Eatbe. Láttátok már, milyen király szettet kaptunk amúgy az Overcooked fejlesztőitől?
  • A Scavengers Studio (aminek semmi köze a Scavengers című játékhoz, ellenben ők készítették a Darwin Projectet) bemutatta felfedezős játékát, a Seasont, amiben kerékpárral járhatjuk a világot egy elszigetelt közösséget elhagyó nő szerepében, törekedve arra, hogy a lehető legtöbbet tudjuk meg a környezetről, mielőtt egy rejtélyes esemény mindent elsöpör.
  • Nagyon közel van már a Call of Duty Black Ops Cold War első, valamint a Warzone új szezonjának startja, megnézhettük az új pályát, a Rebirth Islandet is.

Volt valami, ami nektek különösen tetszett ebből a nem csekély felhozatalból?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)