Hirdetés

Nem először trollkodik a The Game Awards műsorát megzavaró srác

|

Matan Even váratlanul lett a The Game Awards egyik legnagyobb "sztárja", de mint kiderült, a legkevésbé sem számít kezdőnek a trollkodás terén.

Hirdetés

Pár nappal ezelőtt végre lezajlott az ide The Game Awards ceremónia és ugyan nagyon sok izgalmas játékbejelentés történt, az esemény legemlékezetesebb (vagy legalábbis legmeglepőbb) része talán így is a show legutolsó pillanata volt, amikor is egy teljesen ismeretlen fiatalember fellógott a színapdra és az Elden Ring csapatának odakészített mikrofont arra használta, hogy köszönetet mondjon Bill Clintonnak.

Bár az eset után állítólag elő is állították, hivatalosan csak annyit erősítettek meg, hogy levezették a színpadról, és bár volt feljelentés, letartóztatás nem történt. 

Az internet természetesen azonnal ráugrott a témára és némi kutakodás után kiderült, hogy a srác nem kevés tapasztalattal rendelkezik már a hasonló magánakciók terén és több, hasonló eseményen is szerepelt már. A Twitter felhasználóinak alapos nyomozásából kiderült, hogy az Matan Even nevű fiatal már évek óta sportot űz abból, hogy nagy sajtóvisszhanggal járó eseményekbe avatkozzon bele.

Hirdetés

2019-ben, a hongkongi tüntetések környékén az LA Clippers csapatának stadionjában mutatott fel a kamerának egy pólót, amelyen Hong Kong szabadsága mellett állt ki, majd később a BlizzCon egyik paneljét szakította meg egy hasonló üzenettel.

Even többek között azért is került kereszttűzbe, mert a korábbi szereplése miatt 12 évesen meghívást kapott az Infowars című politikai kibeszélő műsorba, a szereplése során pedig nagy rajongónak vallotta magát.

Az Alex Jones által vezetett műsornak igen rossz híre van a közéletben, ugyanis gyakran foglalkoznak szélsőséges összeesküvés elméletekkel, nemrég pedig Jones-t igen komoly pénzbüntetésre ítélte a bíróság, amiért korábban azt terjesztette, hogy a Sandy Hook iskolai lövöldözés megrendezett volt.

Mindezek alapján többen úgy vélték, hogy Even poénja igazából egy bújtatott antiszemita megjegyzés volt, ám Jason Schreier is megkereste őt, elmondása szerint pedig a srác ért héberül és meglátása szerint szinte biztos, hogy maga is zsidó, tehát itt csak csínytevésről van szó, amely nem faji indíttatású.

Ha a célja csak annyi volt, hogy beszéljenek róla, azt sikerült elérnie.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)