Hirdetés

Új előzetesen az Amazon MMO-ja, a New World

|

A sötét hangulatú trailerből az is kiderült, hogy melyik hónapban vehetjük fel a harcot a terjedő romlással, ami a világot fenyegeti.

Hirdetés

Lassan a véghajrához közeledik a New World fejlesztése. A játékban egy varázslattal teli fantasy világban barangolhatunk, ahol a sötét erők és a romlás folyton azon ügyködik, hogy átvegye a hatalmat az élők fölött. Ez a sztori elsőre meglehetősen klisésnek hangzik, de az Amazon a The Game Awardson bemutatott egy előzetest, ami egy igen erős atmoszférát vetít előre.

Hirdetés

A készülő MMO előreláthatólag májusban jelenik meg, a játék egyik alkotója pedig elmondta, hogy az elmúlt időkben rengeteg újdonságot pakoltak még a játékba, így egy nagy digitális játszótér mellett egy jól irányított sztorit is kapunk majd a küldetéseken keresztül. Mindemellett lesznek olyan területek, amiket a játékosok birtokolnak, ezeket ostromokkal lehet elfoglalni. Nem ülhetünk a babérjainkon, mivel az NPC-k is fenik a fogukat rájuk, így többször kell majd csapatot verbuválnunk, hogy megvédjük a határcölöpöket. Az előzetest itt nézhetitek meg:

A New Worldöt nagyjából 13 ezer forintnak megfelelő összegért tudjátok előrendelni a Steamen, ami nem csak bónusz tartalmakkal jár, de részt vehettek a játék zárt bétáján, ami egy hónappal a megjelenés előtt kezdődik. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)