Hirdetés

Folytatást kap az őrült műtétekről elhíresült Surgeon Simulator

|

Kapott egy furcsa trailert is a második rész, de nem derült ki túl sok konkrét dolog belőle.

Hirdetés

Eléggé bejött a játékosoknak a 2013-as Surgeon Simulator, ami megjelenése óta PC mellett már konzolokra is elérhetővé vált, sőt még a virtuális valóságban is műthettünk már. A fejlesztők pedig most úgy döntöttek, leleplezik a folytatást.

Hirdetés

A Surgeon Simulator 2 nagy bejelentésére az idei The Game Awardson került sor, de egyelőre elég kevés információval szolgált róla a Bossa Studios. Gyaníthatóan ismét mindenféle műtéti beavatkozást fogunk végrehajtani, természetesen nem túl realisztikus formában, és a trailer alapján úgy tűnik, még olyan kooperatív mókára is lesz lehetőségünk, amely során négyen dolgozunk egy páciensen. Ha ez így lesz, akkor a folytatás még őrültebb lesz, mint az első rész.

Platformokról sem igazán esett még szó, viszont PC-re szinte biztosan megjelenik, és a trailer végén lévő logó alapján úgy tűnik, az Epic Games Store-on lesz elérhető majd valamikor 2020-ban. Ti várjátok már a Surgeon Simulator 2-t?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)