Hirdetés

Szétnyíló fejekkel mutatkozott be a Silent Hill alkotójának új horrorja

|

A legendás játékrendező és -tervező a SIE Japan Studio szélnek eresztett veteránjaival fogott össze.

Hirdetés

Kevéssel a PlayStation 5 rajtja után fájdalmas és a rajongók által nehezen megemészthető döntést hozott a Sony, minek keretében felszámolta az olyan kultikus játékokért felelős Japan Studiót, mint az Ape Escape, a Gravity Rush, az Ico, a LocoRoco vagy épp a Shadow of the Colossus. Azt a keveset, ami megmaradt belőle, a Team Asobi gárdája fogadta be.

A nagy átstrukturálás közben azonban a Sony elvesztett pár rutinos fejlesztőt, köztük Keiichiro Toyamát, aki egyebek mellett a Silent Hill, a Siren és a Gravity Rush alkotójaként igencsak nagy elismerésnek örvend a játékosok körében. Toyama néhány kollégájával együtt létrehozta a függetlenként működő Bokeh Game Studiót, majd februárban bejelentette, hogy az első közös munkájukkal visszatérnek a horror műfajához.

Hirdetés

Ezt leszámítva szinte semmit sem lehetett tudni az év eleje óta formálódó alkotásról, és igazság szerint a The Game Awards során levetített előzetestől sem lettünk sokkal okosabbak. Annyi bizonyos, hogy Toyamáék letértek a Silent Hill által kitaposott ösvényről, mert a Slitterhead jóval akciódúsabbnak tűnik, és láthatóan nem a nyomasztó atmoszférájával szeretne megborzongatni minket.

Jó hír ellenben, hogy a zenéjét Akira Yamaoka szerzi majd, akinek dallamai legutóbb a The Medium című horrorban csendültek fel, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy emlékezetes élményként könyveljük el a Silent Hill-lel is szóba hozott Bloober Team alkotását.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Bokeh Game Studio adósunk maradt mind a támogatott platformok körével (az előzmények ismeretében meglepő volna, ha exkluzív szerződést kötne a csapat a PlayStationnel) és a megjelenési dátummal is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)