Hirdetés

The Game Awards 2018 – minden eddiginél több új játékot jelenthetnek be

|

Nem csak a díjak, de az új címek is főszerepet kaphatnak az idei díjátadón, szóval érdemes majd követnünk az eseményeket.

Hirdetés

A The Game Awardsot idén azok is kísérjék fokozott figyelemmel, akik új játékosok bejelentésére vágynak - ezt mondja legalábbis Geoff Keighley, az esemény szervezője.

Hirdetés

A tavalyi Game Awardson sor került már néhány komolyabb bejelentésre, gondolunk itt a SoulCalibur VI leleplezésére, az idei műsor azonban még több új, eddig még ismeretlen címet fedhet fel a nagyközönség számára. Geoff Keighley, a rendezvény producere és szervezője a Twitteren üzent a rajongóknak:

Keighley a VentureBeatnek adott interjújában bővebben is beszélt a díjátadó szellemiségéről:

A nagyobb kiadók többsége jelen lesz majd, és elárulják, hogy mire számíthatunk tőlük a jövőben. Ez egy nagy esemény a játékipar számára. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ennyi cég lesz jelen ugyanazon színpadon, félretéve az egymással való rivalizálást, csak hogy megoszthassák a közönséggel, mire is számíthatnak 2019-ben és azután.

Az idei The Game Awards december 6-án pörög majd, amit több mint 40 különböző platform közvetít élőben, beleértve a YouTube-ot, ahol 4K-s felbontásban is követhetjük az eseményeket. A díjak jelöltjeit november 13-án hirdetik ki, a győztesek pedig a rajongók szavazatai alapján kerülnek ki a várhatóan nem gyenge mezőnyből.

Ti milyen bejelentésnek örülnétek a legjobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)