Hirdetés

The Game Awards 2018 - ez lesz a Bastion és a Transistor fejlesztőinek új játéka

|

A Hades már elérhető az Epic Game Store-on keresztül, tehettek is egy próbát vele, ha megtetszik a koncepció.

Hirdetés

Aki szerette a Bastiont és a Transistort annak érdemes lesz ránéznie a Hadesra is, ami a Supergiant Games legfrissebb címe. A The Game Awards 2018-on mutatta be a csapat az első trailert, a játék Early Access verzióját pedig már el is indították.

Hirdetés

A sztori szerint Zeusz unokaöccsét játsszuk, akivel ki kell szabadulnunk a pokolból. Hades  (nyilván a játék címe miatt írom így) természetesen minden tőle telhetőt megtesz, hogy ez ne sikerüljön. Egy felső nézetes roguelike-ról lévén szó, minden halál után elveszítjük a megszerzett eredményeinket, és kezdhetjük elölről a küzdelmet.

A játék során találkozni fogunk a görög mitológia isteneivel, megtanulhatunk majd olyan trükköket, mint a villámcsapás és a villámugrás, és többféle fegyvert és eszközt is felhasználhatunk a harcokban.

A Hades már elérhető Early Access verzióban, melyről a fejlesztők azt nyilatkozták, hogy folyamatosan fog fejlődni és állandóan új tartalmakkal bővül majd. A játék gépigénye a következő:

Hades minimum gépigény

Operációs rendszer: Windows 7 SP1
Processzor: Dual Core 3 GHz
Memória: 4 GB RAM 
Videokártya: 1GB VRAM / Open GL 2.1 támogatás
Merevlemez: 10GB

Hades ajánlott gépigény

Operációs rendszer: Windows 7 SP1
Processzor: Dual Core 3 GHz
Memória: 4 GB RAM 
Videokártya: 1GB VRAM / Open GL 2.1 támogatás
Merevlemez: 16GB

Úgy néz ki, hogy a hardverigénnyel nem lesz gond. Nektek hogy tetszik a Hades?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)