Így némíthatod el a PlayStation 5 bekapcsolási hangját

|

Egy kis trükközéssel megoldható, hogy ne ébreszd fel a családot konzol bekapcsolásakor.

A január elején zajlott CES 2023-on a Sony büszkén dicsekedett el vele, hogy eddig már több mint 30 milliót adtak el a 2020 őszén piacra dobott PlayStation 5-ből, így világszerte rengeteg játékos gyűri rajta az olyan címeket, mint a God of War Ragnarök vagy  Horizon Forbidden West.

Aki viszont síri csendben szeretne belevágni a mókába, az nem igazán számíthat a Sony segítségére, az Xbox-szal ellentétben ugyanis a PS5-ön nincs lehetőség a bekapcsolási hang elnémítására, ami már csak azért is nehezen érthető, mert az internet különböző bugyraiban rendszeresen felvetődik a kérdés, tehát lenne igény egy ilyen opcióra.

A jó hír, hogy létezik egy kerülőút, amire egy redditező hívta fel a figyelmet, miután találkozott egy panaszos bejegyzéssel a Twitteren. A titok nyitja, hogy alvó üzemmódban kell tartani a konzolt, majd a PlayStation 5 Remote Play alkalmazás (iOS, Android) segítségével felébreszteni. Fontos, hogy a mobilunkon legyen kikapcsolva a Wi-Fi, vagyis mobilhálózaton keresztül csatlakozzunk a PS5-höz.

Ha mindent a leírás szerint csinálunk, a konzol jellegzetes csipogása nem fogja felverni az alvó családot/nem tudatja anyukáddal, hogy már megint nem alszol, a lopakodó bootolás után pedig nyugodtan bezárhatod az alkalmazást, és rámarkolhatsz a kontrollerre. Kétségtelen, hogy nem ez az elképzelhető legelegánsabb megoldás, de legalább létezik, és számíthatunk rá a szükségben.

Ha viszont már a témánál vagyunk, érdekességként megemlítjük azt a drasztikus módszert is, amivel a NeoGAF egyik fórumozója élt: ő egyszerűen eltávolította a PlayStation alaplapjáról a csipogásért felelős hangszórót, amit mi természetesen senkinek sem javasolnánk, hiszen ez egy kockázatos beavatkozás és a garancia elvesztését is magával vonja.

A legjobb nyilván az lenne, ha a Microsoft és az Xbox példáját követve végre a Sony is hozzáadna egy csendes bekapcsolási opciót a beállításokhoz, de egyelőre nem tudni róla, hogy ilyesmire készülne a gyártó.

Te kikapcsolnád a PlayStation 5 bootolási hangját, ha megtehetnéd?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)