Hirdetés

20 év után elhagyja a Ubisoftot a Far Cry 3 kreatív igazgatója

|

Patrick Plourde a saját vállalkozásában folytatja, de korántsem vágja el a Ubisofthoz fűződő kapcsolatait.

Hirdetés

Az Activision Blizzard hasonló ügye ugyan kissé háttérbe szorította, de a közelmúltban a Ubisoftnak is meg kellett küzdenie egy botránnyal, amely egyebek mellett a női dolgozói hátrányos megkülönböztetéséről, szexuális zaklatásokról és a toxikus munkahelyi légkörről szólt.

A kiadó-fejlesztő berkein belül valójában azóta sem állt igazán helyre a béke, a cég ezzel kapcsolatos félelmei pedig odáig fokozódtak, hogy egy tavalyi pénzügyi jelentésben már a vállalatra leselkedő legnagyobb kockázatok között emlegették a tehetséges fejlesztők elvándorlását és az új szakemberek bevonzásának nehézségeit. Valószínűleg nem ehhez van köze, de rossz hír lehet a Ubisoftnak, hogy a producer Don Hay után nemrég egy újabb veterán munkatárs távozott.    

Hirdetés

Patrick Plourde, a Far Cry 3, a Watch Dogs 2 és a Child of Light kreatív igazgatója a Twitteren jelentette be a döntését. Plourde 20 évet töltött a Ubisoftnál, az említett játékokon túl pedig még olyan címek létrejöttében vállalt fontos szerepet, mint a Tom Clancy's Rainbow Six Vegas és az Assassin's Creed Brotherhood.

A saját kreatív tanácsadócéget indító fejlesztő az Axios kérdésére válaszolva elmondta, hogy az ideje nagy részében továbbra is a Ubisofttal fog dolgozni, de a hagyományos struktúrán kívül, ami arra is lehetőséget biztosít neki, hogy személyes projektekkel bíbelődjön. Az új, különleges viszonyt a Ubisoft is megerősítette:

"Megerősíthetjük, hogy Patrick elhagyja a Ubisoftot, de kérésükre kreatív tanácsadást nyújt majd néhány kreatív igazgatónak, valamint a szerkesztőségi csapatnak bizonyos projektekkel kapcsolatban."

- idézte a Ubisoft közleményét Stephen Totilo, az Axios videójátékokért felelős újságírója. Összességében tehát nagyon úgy tűnik, hogy Plourde és a Ubisoft viszonya nem mérgesedett el, legalábbis nem annyira, hogy ne erre a kapcsolatra alapozza a saját vállalkozását. A Ubisoftot sújtó tömeges elvándorlásról tavaly decemberben épp az Axios írt egy nagyobb cikket, ami csak "exodusként" jellemezte a helyzetet.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)