Hirdetés

2007-es megjegyzéseiért rúgták ki az Apex Legends vezető dizájnerét

|

A játékfejlesztő ostobának titulálta a nőket, és az állatokhoz hasonlítgatta az afrikaiakat.

Hirdetés

Daniel Z. Klein ügye tartja lázban mostanában az Apex Legends közönségét. Ugyan maga a játék nagyon szépen bővül, és a közösség még mindig imádja, a vezető dizájnerrel kapcsolatos közösségi posztok ezt mind beárnyékolják.

A közösség egyes tagjai rátaláltak Klein korábbi, 2007-es blogposztjaira, melyekben rasszista és szexista megjegyzéseket tett, saját bevallása szerint azért, hogy "reakciókat húzzon ki" az emberekből.

Hirdetés

Néhány héttel ezelőtt Klein reagált a felbukkant posztokra, és egy tweetfolyamban leírta, hogy igen, ezeket a posztokat valóban ő írta, és dühös emiatt fiatalabb önmagára (Klein 2007-ben 27 éves volt). Akkor még egy kollégája, Ryan K. Rigney, a Respawn kommunikációs vezetője is kiállt mellette, mondván, hogy:

"Én nem gondolnám, hogy valaki 2007-es megjegyzései reprezentálnák azt az embert, akivé 2021-re vált."

Mostanra változni látszik a helyzet. Kedden maga Daniel jelentette be távozását a cégtől, szintén egy tweetfolyamban.

"Rengeteg energiát öltem bele abba, hogy jobb emberré váljak, és ez az egész egy szomorú érzés, mert azt látom, hogy sosem fogok tudni igazán vezekelni azért, aki voltam. Rasszista és szexista dolgokat mondtam, de nem azért, mert hittem volna ezekben a kijelentésekben, hanem mert reakciót akartam kicsikarni az emberekből. Persze ez nem kifogás, hiszen a szavak hatása ugyanaz maradt a hitemtől függetlenül."

"Ezt azok kedvéért akartam megjegyezni, akik annak ellenére is szerettek, hogy olykor egy kibírhatatlan seggfej voltam, és akik sokat segítettek abban, hogy jobb emberré válhassak."

Kleint 2018-ban kirúgták a Riot Gamestől, mert (a saját bevallása szerint) nem volt hajlandó betartani a cég közösségi médiára vonatkozó előírásait. Az EA nem adott ki semmilyen hivatalos közleményt Klein távozásával kapcsolatban, így azt sem tudjuk jelenleg, hogy ki léphet majd a helyébe.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)