Hirdetés

Új játékon dolgozik a stúdió, amit a Call of Duty egyik rendezője vezet

|

Eddig 2K Silicon Valley névre hallgatott a divízió, ez is megváltozott.

Hirdetés

2K Silicon Valley néven született meg egy stúdió a 2K Games égisze alatt még tavaly, amelynek élére a Sledgehammger Games volt alapítója és a Visceral Games egykori főnöke, Michael Condrey került. Condrey korábban társrendezőként hozta tető alá a Call of Duty: WW2-t, segített megteremteni a Dead Space franchise-t és olyan játékokban is közreműködött, mint a James Bond 007, vagy éppen a Need for Speed és FIFA franchise-ok. 

Hirdetés

A 2K Games most hivatalosan is bejelentette, hogy ezentúl 31st Union néven működik tovább a stúdió, amely máris dolgozik egy vadonatúj IP-n. A Condrey által kiadott közleményből csak olyan általános dolgok derülnek ki, minthogy egy szenvedélyes és tehetséges csapat dolgozik az ambiciózus új projekten, ami miatt már nagyon izgatottak, de az is szerepel benne, hogy a terveik között szerepel a terjeszkedés is, méghozzá egy spanyolországi kirendeltség a cél. 

Nem is olyan rég, tavaly decemberben derült ki, hogy a kiadó egy új stúdiót nyitott Cloud Chamber néven, amelynek feladata a következő BioShock játék elkészítése, a 2K Games tehát láthatóan belehúzott a belsős csapatokkal.

Ti mit látnátok szívesen Condrey-éktól? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)