Hirdetés

62 játékot dobna piacra 2024 tavaszáig a Grand Theft Auto-sorozat kiadója

|

A Take-Two szeretné, ha szabadidőnk minden percét a játékainak szentelnénk.

Hirdetés

Talán túlzás lenne azt állítani, hogy az idők végezetéig is eléldegélnének a Take-Two részvényesei a GTA V bevételeiből, de kétségtelen tény, ahogy amíg ilyen elképesztő ütemben fogy a Rockstar játéka, addig azt is megengedheti magának a kiadó, hogy több tízmillió dollárt költsön egy elkaszált projektre.

A cég legfrissebb pénzügyi jelentésében megfogalmazott tervek alapján azonban világosan látszik, hogy a vezetés semmit sem bíz a véletlenre, a következő két és fél évben csúcsra járatja az istállójába tartozó stúdiókat, így gondoskodva új és régi-új játékok szűnni nem akaró áradatáról, megállás nélkül csilingelő kasszákról, felfelé mutató grafikonokról és a befektetők elégedettségéről.

Hirdetés

Ennek szellemében a 2024. március 31-éig tartó, 2024-es pénzügyi év végéig 62 játékmegjelenéssel számol a Take-Two, ami persze egyáltalán nem meglepő, miután idén februárban ötéves időtávlatban 93 érkező játékkal igyekezett megalapozni a befektetői bizalmat. Fontos azonban tisztázni, hogy a megadott szám csalóka, ugyanis a kiadó által közzétett bontás szerint ebből 9 azt takarja, hogy már megjelent címek látogatnak el újabb platformokra.

További 20 játék a mobilos felhasználókat célozza majd, és a Private Division gondozásába vett 6 indie fejlesztést is hozzáadták a listához. Van még 4, a Take-Two terminológiája szerint mid core besorolást kapott játék (ezek kisebb kaliberű alkotások) is, így végül a nagyobb volumenű címek lajstroma (közéjük tartozik az elhalasztott Marvel's Midnight Suns is) 23 tételesre szűkül. Persze ez sem kevés, ha elosztjuk 29 hónapra.

A Take-Two jelentéséből az is kiolvasható, hogy a kiadó az elmúlt évtizedben megállás nélkül bővítette fejlesztői kapacitását stúdiók felvásárlása, újak megnyitása és a meglévők alkalmazotti létszámának növelése révén, így pillanatnyilag 5046 fő dolgozik valamilyen játékon, míg 2012-ben 1653 fő volt a teljes létszám.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)