Hirdetés

A befektetők szerint az Activision Blizzard elnöke még mindig túl sok fizetést kap

|

Eddig is probléma volt Bobby Kotick túlfizetése, a befektetők egy része pedig a legutóbbi intézkedésekkel sem elégedett.

Hirdetés

Bobby Kotick valószínűleg nem a világ legjobban szeretett igazgatója, és nem is kell messzire mennünk példáért ahhoz, hogy szemléltessük ennek miértjét. Egy pandémiától terhes időszakban szomorú ugyan, de nem meglepő, hogy az Activision Blizzard közel 190 alkalmazottjáról vált meg márciusban, csakhogy ezzel egy időben arról érkezett hír, hogy a cég vezetője 200 millió dolláros bónuszt kapott.

Érthető módon ez sokak szemét szúrta, köztük a részvényeseket is képviselő CtW befektetői csoporttal. Bár a legutóbbi, áprilisi szerződéshosszabításkor Koticknak a felére csökkentették a fizetését, a befektetők így sem elégedettek az eredménnyel. 

Hirdetés

A CtW Investment Group ügyvezető igazgatója, Dieter Waizenegger most felszólította a részvényeseket, hogy szavazzák meg Bobby Kotick fizetésének felülvizsgálatát a következő ülésen, ugyanis bár az Activision Blizzard fejesének szerződése csak 2023. március 31-ig áll fenn, azonban a megállapodás azt jelenti, hogy 2021-ben és 2022-ben továbbra is komoly bónuszokat kaphat.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Waizenegger szerint bár a meghosszabbítás feltételei fizetéscsökkentést jelentenek, azonban túl rövid ahhoz, hogy jelentősen befolyásolja Kotick teljes bérét, ráadásul a javadalmazási bizottság nem foglalkozott a részvényesek régóta fennálló aggályaival a szerződés további két évre történő megkötésekor. A CtW fejese úgy hiszi, hogy hosszabb távú reformra lenne szükség.  

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)