Hirdetés

A Call of Duty Mobile fejlesztőivel venné be Kínát az Xbox

|

Ebben asszisztál majd egy stratégiai megállapodás keretében a Tencent birtokolta TiMi Studios.

Hirdetés

Noha a világ legnépesebb országában a mobil a meghatározó játékplatform, és csak ezután következik a PC, a konzolok pedig a sor végén kullognak, így is bőven elég nagy ahhoz a játékosbázis, hogy a Microsoft és a Sony is kiemelten foglalkozzék velük.

Utóbbi máris lépéselőnybe került, mert május 15-én, azaz tegnap debütált a PlayStation 5 Kínában, míg az Xbox Series X|S konzolok premierjére majd csak egy szűk hónappal később, június 10-én kerül sor.

Hirdetés

Kettejük versenye azonban várhatóan nem ezen múlik, sokkal fontosabb, hogy a platformokra elérhető játékok közül hányat sikerül engedélyeztetniük. A szigorú cenzúra miatt számos nyugati, illetve japán fejlesztésű exkluzív és külsős cím akadhat fenn a rostán millió és egy okból, ezért aki biztosra akar menni, helyi fejlesztőkkel erősít.

Ennek szellemében lépett stratégiai partnerségre az Xbox, valamint a Tencent legjelentősebb kínai stúdiója az Arena of Valor, Call of Duty Mobile és Honor of Kings játékok sikere mögött álló TiMi Studios. A felek deklarált célja, hogy közösen kiváló minőségű videojátékos tartalmakat hozzanak létre, azt viszont sajnos nem részletezték, hogy ezek pontosan mik is lennének.

Amúgy nem idegen a TiMi Studiostól a más kiadókkal való együttműködés, jelenleg is készül a Pokémon Unite a The Pokémon Company megbízásából, valamint egy még be nem jelentett multiplatform FPS, amit Unreal Engine 5 hajt majd.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)