Hirdetés

A Crytek beperelte a Star Citizen készítőit

|

A grafikus motor fejlesztői szerint a Cloud Imperium Games több helyen is megszegte a szerződést, amiért most kártérítést követelnek.

Hirdetés

Pénzügyi gondjai nincsenek a Cloud Imperium Games csapatának, az ügyvédeik azonban elkezdhetnek bíróságra járni, a Crytek ugyanis csúnyán beleállt a stúdióba. A grafikus motor mögött álló vállalat állítólag a szokásosnál jóval olcsóbban licencelte a CryEngine-t, hogy a saját logóik és védjegyeik kiemelt helyet kapjanak a játékban, de közben a Star Citizen motort váltott és immár az Amazon Lumberyardját használja.

Hirdetés

A Crytek által benyújtott dokumentumokban arra panaszkodnak, hogy a megállapodásnak fontos pontja volt, hogy a Crytek technológiája feltűnjön a játékban és a különböző marketing anyagokban, amitől Chris Roberts és csapata még tavaly szeptemberben kezdett eltávolodni. Nem sokkal később teljesen le is vették a Crytek védjegyeit mindenhonnan, ezzel egyértelműen megszegve a szerződést. A dolgot csak bonyolítja, hogy az eredeti szerződés szerint a CIG csak ls kizárólag a CryEngine-t használhatná a játékban, a Lumberyard pedig nagyrészt erre a motorra épül.

Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a Star Citizen egyjátékos modulja, a Squadron 42 a játéktól függetlenül is beszerezhető lesz, ezért a Crytek szerint külön játékként kezelendő, a szerződés szerint azonban a CIG csak egyetlen címhez kapta meg a licence-t, így a feldarabolással a stúdió szándékosan fittyet hány a szerzői jogra.

A Crytek szerint a károk messze túllépik a 75 ezer dollárt, és akkor még az egyéb költségeket nem is számoltuk. Ha ez így önmagában nem lenne elég, az üzletet a CIG oldaláról lebonyolító Ortwin Freyermuth korábban a Cryteket képviselte hasonló esetekben, így titkos információk birtokában volt a csapat licence-eivel kapcsolatban. Vele a Crytek oldaláról anno Carl Jones ült asztalhoz, aki aztán később otthagyta a Cryteket és átment a CIG-hez.

Az egész helyzet elképesztően kusza, úgyhogy kíváncsian várjuk, mit hoz ki belőle a bíróság.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)