Hirdetés

A Cyberpunk 2077 miatt rekordévet zárt tavaly a CD Projekt

|

A lengyel stúdió jóval magasabb bevételnek örülhetett 2020-ban, mint például a The Witcher III megjelenésének évében.

Hirdetés

Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy pénzügyileg szépen teljesített a Cyberpunk 2077, viszont összességében sajnos rengeteg játékosnak okozott csalódást a CD Projekt Red szerepjátéka, mivel rengeteg hiba szennyezte be a kalandot. A helyzet némileg javult már, hiszen több patch is érkezett a megjelenés óta, és szerencsére a fejlesztőknek eszük ágában sincs magára hagyni a játékot, ami egyébként óriásit lendített a tavalyi bevételeken.

Hirdetés

Az előzetes adatok alapján 2020-ban 562 millió dollár bevételt termelt a CD Projekt az eladásokból, ami a viszonylag nyugis 2019-hez képest négyszeres emelkedést jelent. Sőt, a tavalyi eredmény több mint a kétszerese annak, amit 2015-ben, vagyis a hatalmas rajongótáborral rendelkező The Witcher III: Wild Hunt debütálásának évében gyűjtött össze a csapat. Az adózás utáni profit pedig 303 millió dollárra rúgott volt 2020-ban, ami a 2015-ös korábbi rekord háromszorosa.

Elég egyértelmű, hogy az óriási bevétel mögött javarészt a Cyberpunk 2077 áll, ami körül hatalmas hype volt, és annak ellenére, hogy elég problémás állapotban debütált, rengetegen megvásárolták.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)