Hirdetés

A fejlesztők lefizetésével vádolja a Microsoft a Game Pass sikerétől és a Call of Duty elvesztésétől tartó Sonyt

|

Egymás szennyesének kiteregetésével folytatódik a csetepaté, amelynek középpontjában az Activision Blizzard felvásárlása és a Call of Duty franchise megszerzése áll.

Hirdetés

Még januárban derült ki, hogy a Microsoft felvásárlási ajánlatot tett a hullámvölgybe került Activision Blizzardra, amit a másik fél vezetői kedvezően fogadtak, így elkezdődhetett a hosszú, előreláthatóan 2023 nyaráig tartó engedélyeztetési folyamat, amelybe pár napja magunk is belepillanthattunk. Ennek lényege, hogy az üzlet létrejöttében érdekelt felek igyekeznek meggyőzni arról a versenyjogi hatóságokat, hogy nincs itt semmi látnivaló, míg akinek ellenére van az akvizíció, nos finoman szólva túldimenzionálja az ügylet jelentőségét, versenyellenesnek nyilvánítva azt.

A brazil illetékeseknek benyújtott dokumentumokból kiviláglik, hogy  Sony nem örülne annak, ha a hatóságok áldásukat adnák a felvásárlásra, kellemetlenül érintené a Call of Duty esetleges elvesztése, és az Xbox Game Pass sincs igazán az ínyére. Jegyezzük meg továbbá, hogy a hatóságok által megkérdezett többi piaci szereplő (Amazon, Apple, Google, Ubisoft, Riot Games stb.) nem talált semmi kifogásolnivalót abban, hogy a Microsoft megvenné az Activision Blizzardot, és a Call of Dutyról sem gondolták azt, hogy ne létezne versenytársa.

Hirdetés

Hogy a Sony túloz, azt a Microsoft 27 oldalon reagálva cáfolta tételről tételre haladva. A redmondiak rámutattak, hogy az Xbox Game Pass anélkül szerzett 25 millió előfizetőt, hogy akár csak egyetlen Activision Blizzard játék lenne a katalógusában, majd emlékeztettek, hogy a PlayStation piacvezető digitális értékesítésben, valamint az előző generációban több mint kétszer annyi konzolt adtak el, mint ahány Xbox fogyott. Kijelentették továbbá, hogy a Sony azért küzd, hogy ne váljon élesebbé a verseny, mert attól tart, hogy az Xbox Game Passhez hasonló előfizetéses szolgáltatások kikezdik a dominanciáját.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Ennek érdekében pedig attól sem riad vissza, hogy fizessen a fejlesztőknek, akik cserébe távol tartják játékaikat a Game Passtől, ami beleillik a PlayStation gyártójának exkluzív tartalmakra kihegyezett üzleti modelljébe, mely szerint megvásárolja külsős fejlesztésű játékok exkluzivitását.

Végezetül a Microsoft ismét megerősítette abbéli szándékát, hogy a Call of Dutyt és más népszerű Activision Blizzard franchise-okat az akvizíció lezárultát követően is multiplatform címként kezeljen.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)