Hirdetés

Még a The Last of Us: Part 2-t is lenyomta a FIFA 21

|

A britek szeretik a focit, erről adtak ismét tanúbizonyságot.

Hirdetés

Ha valamit tényleg borítékolni lehet, akkor az bizony az, hogy a legújabb FIFA részre nagy lesz a kereslet az Egyesült Királyságban. Természetesen a FIFA 21 esetében is pontosan ezt történt, és a most megjelent játék azonnal a brit játékeladási toplista első helyén kezdte meg pályafutását. Ez önmagában remekül hangzik, de azt a cseppet sem mellékes tényt sem söpörhetjük a szőnyeg alá, hogy a FIFA 21-ből (dobozos eladások tekintetében) 42%-kal kevesebb fogyott az első héten, mint a tavalyi részből ugyanezen időszak alatt. 

A teljes képhez persze a digitális eladásokat is látni kell, mert bőven benne van a pakliban az is, hogy ott épp emelkedésre számíthatunk majd, a FIFA digitális mutatói egyre jobbak és jobbak. Ezekre a számokra azonban még egy hetet várnunk kell. A lemezes kereslet visszaesése egyes elemzők szerint a következő konzolgeneráció közelgő startjával is magyarázható.

Hirdetés

Mindezek mellett azért egy percig sem kell aggódnia az EA részvényeseinek, ugyanis a briteknél a FIFA 21 lett a 2020-as év legjobban rajtoló játéka, lekörözve ezzel a korábbi rekordereket, a The Last of Us: Part 2-t and Animal Crossing: New Horizonst. Az új FIFA PS4-en fogyott a legjobban: itt adták el a lemezes játékok 62%-át, Xbox One-on 36%-ot, a meglehetősen pofátlan, semmi újdonságot nem tartalmazó switches kiadósnak pedig 2% jutott.

De ne csak a fociról essen szó: a Star Wars Squadrons remekül tartotta magát, megőrizte második helyét. A korábbi első helyezett, a Crash Bandicoot 4: It's About Time azonban visszacsúszott a dobogó harmadik fokára. A negyedik helyen nem történt változás, itt megmaradt az Animal Crossing: New Horizons, az előző héten még a harmadik helyen álló Super Mario 3D All-Stars viszont az ötödik pozícióba csúszott vissza. A hatodik helyezett Mario Kart 8: Deluxe is maradt egyhelyben, ezt követően pedig a két Minecraft gyakorlatilag helyet cserélt.  Csúnyán visszacsúszott és egészen a kilencedik helyig meg sem ált a múlt héten még ötödik helyen álló Marvel's Avengers, végezetül visszakúszott a top 10-be a Ring Fit Adventure - a fitneszjáték korábban a 13. helyen tanyázott.

Így alakult most a top 10:

  1. FIFA 21
  2. Star Wars: Squadrons
  3. Crash Bandicoot 4: It's About Time
  4. Animal Crossing: New Horizons
  5. Super Mario 3D All-Stars
  6. Mario Kart 8: Deluxe
  7. Minecraft (Switch)
  8. Minecraft Dungeons
  9. Marvel's Avengers
  10. Ring Fit Adventure
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)