Hirdetés

A God of War lett a Sony legsikeresebb PC-s játéka

|

Nem meglepő módon a Kratos és Atreus kalandja a Sony eddigi legnagyobb PC-s indulását eredményezte.

Hirdetés

Nagy volt az öröm és a boldogság, mikor a Sony hivatalosan is megerősítette, hogy a korábbi csak a PlayStation konzolokon játszható címek szép lassan elkezdenek átköltözni PC-re is. Ennek köszönhető, hogy most már olyan játékokkal is játszhatunk számítógépen, mint a Beyond: Two Souls, a Detroit: Become Human, a Days Gone vagy épp a Horizon Zero Dawn.

Volt azonban egy cím, ami mindezeknél régebb óta volt a PlayStation platform exkluzív IP-je, és ami miatt számtalan játékos tette le generációkon keresztül a voksát a Sony gépe mellett.

Hirdetés

Az első God of War 2005-ben jelent meg PlayStation 2-re, azóta pedig több millió példányban fogytak a sorozat különböző epizódjai. A legutóbbi rész a 2018-as reboot, amiben a korábbi epizódoktól eltérően nem egyedül harcolunk, Kratos mellett már fia, Atreus is harcba indul.

A játék hatalmas siker volt PlayStation 4-en, ami idén már folytatást is kap, a PC-sek azonban maximum a YouTube-on élvezhették az epikus harcok látványos megmozdulásait. Még szerencse, hogy merész fejlesztők meg tudták győzni a Sonyt arról, hogy igenis érdemes terjeszkedni a számítógépes piac felé, így végül a God of War is megjelenhetett PC-re (a nemrég megjelent portról készült teszünket itt olvashatjátok el).

A Sony pedig minden bizonnyal nagyon örül, hogy nyitottak a rivális platform felé, hiszen a Kratos és Atreus az eddigi legsikeresebb címük lett PC-n. Korábban a Days Gone-nal 27 ezren játszottak egy időben, míg a Horizon Zero Dawnt a legjobb időszakában egyszerre 56 ezer játékos tolta a Steamen.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A 2018-as God of Wart nemrégiben több mint 73 ezren, egészen pontosan 73,529-en tolták egyszerre a Steam szerverein. Ezzel magasan a Sony eddigi legsikeresebb indulását produkálta a játék PC-n. Reméljük, hogy ez jó üzenet a PlayStation Studios-nak, nagyon megéri a számítógépen játszó közösséget is kiszolgálni a játékaikkal.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)