Hirdetés

A Google bedobja a törölközőt, nem fejlesztenek Stadia játékokat

|

Hiába ugrott neki a Google nagy tervekkel a Stadiára készülő saját játékok fejlesztésének, végül egy ilyen cím sem fog elkészülni. Maga a platform viszont természetesen megmarad.

Hirdetés

Nagy játékfejlesztői ambíciókat dédelgetett a Google, saját exkluzívokkal akarta volna feldobni a Stadia kínálatát, de most nagyon úgy fest, hogy mindebből semmi sem lesz. Teljesen bezárták ugyanis Montrealban és Los Angelesben található két stúdiójukat, ezzel nagyjából 150 játékfejlesztő munkája szűnt meg - nekik elvileg cégen belül próbálnak új pozíciót keresni.

Korábban a Ubisoft-veterán Jade Raymond is közéjük tartozott, nemrég még lelkesen beszélt arról, hogy milyen csodás játékok készülnek majd a Google berkein belül. Most ő is otthagyta a céget. Szegénynek az utóbbi időben nem jönnek össze az állásválasztások, az EA-vel közös története sem ért szép véget.

Hirdetés

Mindez azonban csak a játékfejlesztést érinti, a Stadia Games and Entertainment részleg megy csak a kukába, de a Google Stadia rendszere az eredeti koncepciók szerint zakatol tovább a jövőben is, tehát megmarad az alapszolgáltatás és a havi előfizetéses Pro megoldás is.

Phil Harrison, a Google alelnöke és egyben vezérigazgatója elmondta, hogy a cég célja változatlan, továbbra is a lehető legtöbb eszközön szeretnék biztosítani, hogy a felhasználok bármivel játszhassanak - még iOS-en is. Indoklása szerint most erre fekszik rá teljes erővel a Google, és épp ezért szüntették meg a játékfejlesztő divíziót. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)