Hirdetés

A Kerbal Space Program 2 fejlesztői egy chat üzenetben tudták meg, hogy már nem dolgoznak a játékon

|

A Take-Two nem éppen a legkorrektebb módszerrel vette át a projektet, miután nem sikerült megegyeznie a játékot fejlesztő stúdióval. Újabb tanulságos történet arról, hogy milyen a játékiparban dolgozni.

Hirdetés

Néhány hónappal ezelőttig a Star Theory Games korunk egyik legtehetségesebb feltörekvő fejlesztőcsapata volt: korábban olyan címeket köszönhettünk a srácoknak, mint a Monday Night Combat vagy a Planetary Annihilation (amely milliókat gyűjtött a Kickstarteren), az utóbbi években pedig jó úton haladtak afelé, hogy méltó folytatást készítsenek a kultikus Kerbal Space Programhoz.

Hirdetés

A játék fejlesztése ugyan nem volt zökkenőmentes, de azért szépen haladt, egészen addig, amíg a cég alkalmazottai nem kaptak egy különös üzenetet a LinkedInen keresztül, amelyben a kiadó, vagyis a Take-Two Interactive egyik producere, Michael Cook bejelentette, hogy a csapat többé nem dolgozik a játékon, mivel a kialakult üzleti körülmények a véleményük szerint kompromittálhatják a végeredményt, bár nem osztották meg, hogy pontosan milyen körülményekről van szó.

A csapattagoknak persze nem kellett sokat várniuk, ugyanis a következő hétfőn a Star Theory alapítói, Bob Berry és Jonathan Mavor all-hands meetinget tartottak, ahol rögtön kiderült, hogy mi folyik a háttérben: a vezetőség már egy ideje tárgyalt a kiadóval arról, hogy eladják a stúdiót, de nem tudtak olyan feltételekben kiegyezni, amelyek mindkét félnek megfeleltek volna. Bár a pontos okokról nincsenek hivatalos információk, a Bloomberg belsős forrásai szerint tavaly a játék csúszását követően elkezdték újratárgyalni a szerződéseket, amelyekben nem szerepelt egyértelműen, hogy a jogdíjak kihez is tartoznak, így könnyen lehet, hogy ez volt a kibogozhatatlan gordiuszi csomó a vitában.

Persze a kiadó valószínűleg hamar felismerte, hogy bárhogy is sikerültek az egyeztetések, nála vannak az erősebb lapok, így egy radikálisabb módszerhez folyamodott:

a Take-Two egyszerűen alapított egy új, saját stúdiót és a Star Theory minden egyes alkalmazottjának felajánlotta, hogy ebben a felállásban folytathatják a játék fejlesztését,

természetesen stabil megélhetés és kiváló juttatások mellett (amiről ugye tudjuk, hogy a játékiparban nagy érték). Érthető módon sokan éltek a lehetőséggel, többek között a projekt kulcsfigurái is, de a Star Theory munkatársainak nagyjából a fele maradt a régi helyén és vállalta, hogy szembenéz a bizonytalansággal.

Könnyű azt gondolni, hogy a maradók egyszerűen az elveikhez való ragaszkodásból utasították el az ajánlatot és biztos van, akikre ez igaz is, de nem feltétlenül ez az ok. Fontos felismerni, hogy míg egy kis cégnél mindenki érzi, hogy hozzátesz valamit a végeredményhez, addig egy hatalmas vállalatnál könnyű elveszni a tömegben és a kreatív lelkületű emberek számára ez gyakran bőven elég ok ahhoz, hogy passzoljanak egy ilyen ajánlatot. Patrick Meade, a csapat egyik mérnöke így fogalmazott a döntéséről:

"Egy kis stúdióban dolgoztam, ahol hatalmas szerepet játszottam a játékaink sikerében. Nem tudom elképzelni, hogy egy hatalmas cégnél ugyanez igaz lehetne."

Valószínűleg mondani sem kell, hogy a Take-Two enyhén szólva is megkérdőjelezhető húzása igen csak megpecsételte a közhangulatot a stúdióban. A két alapító persze biztosított mindenkit arról, hogy nincs gáz, mert van még annyi tartalékuk, hogy tudjanak pár új ötlettel házalni más kiadóknál, de sajnos mostanra már tudjuk, hogy ez nem sikerült, hiszen a koronavírus keresztbe tett minden rendezvénynek, ahol a csapat bemutathatott volna valamit, így a Star Theory Games március elején véglegesen bezárt.

Míg ez valóban nagyon inkorrekt megoldás volt a Take Two részéről, nem szabad úgy tenni, mintha ez valamiféle elszigetelt eset lenne, amiben egyedül ők a hibásak, hiszen már régóta lehet hallani ehhez hasonló történeteket a játékiparból. Viszont ugyanakkor ez egy újabb bizonyíték arra, hogy talán eljött az ideje a rendszerszintű változásoknak, hogy ne lehessen egyik napról a másikra kihúzni az emberek lába alól talajt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)