Hirdetés

A kis hableány dalolva fojtotta vízbe a Halálos iramban 10-et

|

Az ünnepi hétvégén uszonyatos csapást mért a konkurenciára a Disney újramelegítés közben kissé odakozmált élőszereplős meséje.

Hirdetés

Miként nálunk, úgy az Egyesült Államokban is hosszabbra nyúlik a szokásosnál a hétvége, azzal a különbséggel, hogy a nagy kacsaúsztató túlfelén nem pünkösdhétfő miatt lóghatnak a népek a munkából (már aki, persze), hanem az ún. Memorial Day okán. Ezen a napon emlékeznek meg azokról, akik katonai szolgálat közben veszítették életüket.

A hosszú hétvégék értelemszerűen jó fogással kecsegtetik a filmszínházak üzemeltetőit, hiszen ilyenkor többen érnek rá moziba menni, több gyerek tudja kikönyörögni/kizsarolni, hogy nézze meg az egész család az aktuális animációs vagy élőszereplős mesét. Ennél jobb alkalmat nem is nagyon találhatott volna a Disney arra, hogy mély vízbe dobja A kis hableányt.

Hirdetés

Előzetesen úgy becsülték, hogy hazai pályán akár a 2019-es Aladdin nyitását (116,9 millió dollár) is túlszárnyalhatja, kicsivel 117 millió fölé várják. Az Ezeregyéjszaka meséiből táplálkozó alkotás annak idején több mint egymilliárdot hozott, egészen pontosan 1,054 milliárd dollárt, tehát nagyon sok hosszt le kell úsznia még Arielnek a mozikban, hogy megismételje ezt az eredményt.

Mindenesetre a kezdés az előrejelzéseknek megfelelően alakult, eddig 95,5 milliót szedett össze Észak-Amerikában, és még van egy nap a hosszú hétvégéből. Ehhez hozzájön további 68,3 millió a többi piacról, ami azt jelenti, hogy már 163,8 millió dollárnál jár a produkció, vagyis akár a 200 millió is meglehet, mire véget ér a Memorial Day.

A kis hableány előretörésének, legalábbis odahaza a Halálos iramban 10 a legnagyobb vesztese, a fáradás jeleit mutató (és még finoman fogalmaztunk) franchise legújabb felvonása a 67 milliós nyitóhétvége után már csak 23 millióra volt jó. Vin Diesel és a Universal Pictures óriási szerencséjére a tengerentúli nézők még mindig oda vannak a családért, így film mozis bevételei átlépték a félmilliárd dollárt, már 507,3 milliónál tartanak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)