Hirdetés

A lehető legrosszabbkor emeli játékai árát a Ubisoft

|

A francia kiadó is meglépi, amit mások már korábban megtettek: drágulni fognak a játékai.

Hirdetés

Már szinte hozzászoktunk, hogy mint minden más, úgy a játékok is drágábbak lettek az elmúlt években. Mikor 2020-ban debütált a jelenlegi konzolgeneráció, több kiadó is jelezte, hogy kénytelen lesz árat emelni, minek hatására Európában a legtöbb újdonság már 80 eurótól indul, Magyarországon pedig 25-28 ezer forintot kell kiadnunk egy-egy friss megjelenésért.

A Ubisoft eddig várt, innentől viszont a többiekhez igazodik - míg a kiadó néhány játéka továbbra is olcsóbb lesz (az Assassin's Creed Mirage pedig meglepően baráti áron érkezik), az AAA-szintű újdonságokat emelt áron kínálja, kezdve a november 8-án megjelenő Skull & Bones-szal.

Hirdetés

Az egyébként is hányatott sorsú kalózos játék látszólag az idei újraleleplezés után nem keltette fel igazán a közönség érdeklődését, ráadásul egy nappal a God of War: Ragnarök előtt jelenik meg, ami ugyan csak a PlayStation-tulajdonosok döntését befolyásolhatja, de ők a potenciális vásárlók nagy részét teszik ki.

Számíthatunk arra, hogy azok a kiadók, akik még nem növelték játékaik árát, hamarosan megteszik, ugyanakkor több free-to-play játék is érkezhet, melyek a mikrotranzakcióknak köszönhetően válnak majd nyereségessé.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)