Hirdetés

A Mafia III stúdiójától több tucat fejlesztőt rúgtak ki, átszervezések zajlanak

|

Haden Blackman távozása után több kollégájától szabadult meg a Hangar 13. Talán sikerül rendbe szedni a stúdió működését legalább.

Hirdetés

Néhány hete érkezett a hír, miszerint a Mafia III stúdiójának feje, Haden Blackman hivatalosan is felmondott. A helyettesét szinte azonnal kinevezték Nick Baynes személyében, aki jelenleg még a Hangar 13 brightoni irodájából intézkedik. Meglehetősen szomorú feladatot kapott az első hónapjában: ki kellett rúgnia egy rakat alkalmazottat a stúdió összes irodájából.

A legjobban a kaliforniai, Novato irodát érinti a helyzet, aminek nagyjából 87 tagjából 50-et fognak kirúgni az elkövetkezendő napokban.

"Tudom, hogy ez borzalmas. Sajnálom, hogy nem lehetek ott, hogy személyesen adjam át a híreket. Hamarosan ott leszek. Tudom, hogy helyben lesz szükség a vezetőségre, és dolgozom az ügyön."

Hirdetés

A fenti közlemény a Kotaku jelentéséből származik, akiknek sikerült megszerezniük egy felvételt a beszélgetésről.

Később a 2K szóvivője is kommentálta az első híreket:

"A 2K elkötelezett támogatója a Hangar 13 jövőjének, főleg akkor, amikor a stúdió ilyen kihívásokkal teli, de ígéretes átalakuláson megy keresztül. Az értékelési folyamatunk részeként biztosítanunk kellett, hogy az erőforrásaink mennyisége egy szinten legyen a céljainkkal, ennek eredményeképp pedig olyan változásokat eszközöltünk, melyek redukálták az elérhető pozíciókat és néhány kollégánk távozásához vezettek.

Ezek mindig nehéz döntések. Megteszünk mindent, amit lehet, hogy az érintett alkalmazottak új pozíciókba kerülhessenek a 2K projektjeinél és csapatainál, és megadjunk minden lehetséges támogatást azoknak, akiket nem tudunk átszervezni máshová. Összekötjük őket az iparban lévő kapcsolatainkkal, más erőforrásokat biztosítunk nekik, hogy új helyet találhassanak maguknak a 2K-n kívül."

A nagy marketinges prédikáció nem teljesen indokolatlan. A Hangar 13 srácai ugyanis az elmúlt években számos projekten dolgoztak, melyek előbb-utóbb a kukában végezték. Meló híján sokak jöttek-mentek a 2K játékai között, más stúdiókat segítettek ki. Ennek az időszaknak itt látszólag vége.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Minden jel arra mutat, hogy a Hangar 13 megmaradó részét az új, Unreal Engine 5-tel készülő Mafia projektre terelik majd, a többiek pedig a Top Spin teniszjáték sorozat következő részén fognak dolgozni.

Mindig szomorú, amikor valaki elveszti a munkáját, de kis öröm az ürömben, hogy így legalább szervezettebbnek tűnik a stúdió működése. Meglátjuk a gyakorlatban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)