Hirdetés

A Microsoft hivatalosan is beleegyezett a szakszervezetek elismerésébe

|

Jóval könnyebb lesz a szakszervezetek alapítása, ha a redmondiakhoz kerül az Activision Blizzard.

Hirdetés

Az utóbbi években egyre több jel utal arra, hogy a túlórákkal hajszolt és a sokszor botrányos munkahelyi körülmények között dolgozó játékipari szakemberek széles körében terjedhet el a hatékonyabb érdekképviseletet nyújtó szakszerveződés.

A történet legutóbbi fejezete, hogy a Raven Software néhány alkalmazottja a tulajdonos Activision Blizzard (ABK) gáncsvetései ellenére is megalakította a saját szakszervezetét, melynek kapcsán a vállalatot felvásárolni készülő Microsoft már többször is kifejezte a támogatását. Egy új szerződéssel ezt most írásba is adták, a lépés pedig magára a redmondi szoftvercégre is hatással lesz.

Hirdetés

A Microsoft az amerikai kommunikációs- és médiaszakemberek érdekeit képviselő Communication Workers of America (CWA) nevű szakszervezettel egyezett meg, hogy neutrális álláspontot fog képviselni a dolgozók szakszervezeti törekvései kapcsán. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az alkalmazottak szabadon megvitathatják az ezzel kapcsolatos szándékukat, egyszerűbben bonyolíthatják le a szakszervezeti szavazást, és bizalmasan kezelhetik a voksoláshoz kötődő döntéseiket.

Mindez pedig 60 nappal a jövő nyári határidővel kitűzött felvásárlás lezárását követően az Activision Blizzardra is érvényes lesz, melyet egyébként nem vontak be a több mint 700 ezer tagot számláló CWA és a Microsoft között folyó egyeztetésbe.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A korábbi, szóbeli támogatásnyilvánításokkal szemben a szerződés jogilag is kötelezi a redmondiakat, hogy nem akadályozhatják a szakszerveződést, s amennyiben bármilyen konfliktus alakulna ki a felek között, azt a megállapodás értelmében hivatalos úton, választottbíróságon kell rendezniük.

A fejlemény jelentősége túlmutat a játékiparon, hiszen a Microsoft a világ egyik leghatalmasabb és legértékesebb cége, a CWA-jel kötött szerződés pedig a saját alkalmazottainak szakszervezeti törekvésekre is vonatkozik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)