Hirdetés

A Netflix félmillió előfizetőt veszített, de ez állítólag nem baj

|

A járvány hatalmas növekedést hozott a cégnek, ami most a grafikon másik oldalán erős visszaesést hozott.

Hirdetés

A Netflix letudta a 2021-es üzleti évének második negyedét, ezzel együtt pedig lepörgette a szokásos befektetői tájékoztatóját. A Markets Insider jelentése szerint a mostani közlemény nem volt maradéktalanul rózsás. A cég legfrissebb adatai szerint a Netflix amerikai szárnya 0,43 millió előfizetőt bukott.

Ezt sok minden okozhatja, többek között az is, hogy a streaming piac egyre komolyabb harcot folytat a fogyasztók pénzéért. Míg a Disney+ és az Amazon Prime korábban csak gyér sereghajtók voltak, mostanra komoly tényezővé váltak a piacon.

Hirdetés

Ami a Netflixet illeti, a befektetői tájékoztatóban ők a koronavírus-járványra fogták a dolgot. Elmondásuk szerint a vírus elképesztő növekedést hozott 2019 végén és 2020-ban. Ez egy olyan dombot eredményezett a növekedési grafikonban, amit senki sem láthatott előre, viszont ezzel az is jár, hogy az időszakos előretörés után lassan visszaáll a korábbi átlag.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Fontos megjegyezni, hogy ugyan sokakat elvesztettek, többen jöttek. A Netflix eredetileg 1 millió új előfizetőt jósolt 2021 második negyedévére, de a valóságban 1,54 millióra rúgott az új érdeklődők száma. A szolgáltató szépen növekedik a továbbiakban is, és most, hogy a sorozat- és filmgyártás újraindulhatott, 3,5 millió új előfizetőre számítanak a következő negyedévben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)