Hirdetés

A Nintendo felvásárolta a Luigi's Mansion 3-at fejlesztő Next Level Gamest

|

A csapat egy ideje már csak a japán kiadóóriás játékain dolgozott így az összeolvadásból mindkét cég profitálhat.

Hirdetés

A Next Level Games legutóbb a kifejezetten jól sikerült Luigi's Mansion 3-mal aratott sikert, mely nyilvánvalóan Nintendo exkluzív címként jelent meg. Most a japán kiadó megvásárolta a csapatot annak reményében, hogy biztosítsa a csapat stabilitását, melynek köszönhetően a továbbiakban is remek címeket szállíthatnak a konzoljaikra.

A 2002-ben alapított Next Level Games múltjában nem csak Nintendo exkluzív címeket találunk, hiszen az Activisionnel való együttműködésükből született például a Transformers: Cybertron Adventures, de gyártottak Captain America játékot a Segának, sőt még az Electronic Arts számára is összerakták az NFL Hitz Prót.

Hirdetés

Az utóbbi időkben azonban meglehetősen összemelegedtek Nintendóval, ebből pedig olyan játékok születtek, mint a Mario Strikers Charged, a Punch-Out!!, a Metroid Prime: Federation Force és tavalyelőtt a Luigi's Mansion 3. Utóbbi után a Nintendo fejesei úgy döntöttek, hogy jó lenne, ha a fejlesztők ezentúl kizárólag számukra gyártanának kalandokat.

Az erről szóló közleményben arról számoltak be, hogy a felvásárlás eredményeként reményeik szerint a csapatnak sokkal több eszköz áll majd rendelkezésére, melynek köszönhetően jóval gyorsabban készülhetnek el projektjeikkel, nem is beszélve arról, hogy a fejlesztők számára átjárás nyílik a Nintendo többi csapata felé.

Ha minden jól megy, akkor a felvásárlás március 1-én válik hivatalossá.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)