Hirdetés

A PlayStation 5 simán lenyomja majd eladásokban az Xbox Series X-et?

|

Egy cég előrejelzése szerint a Sony gépe fog jobban teljesíteni a megjelenést követő években.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy hivatalos árak még mindig nem érkeztek, nagyjából már rendelkezünk annyi információval az új generációs konzolokat illetően, hogy a játékosok el tudják dönteni, melyiket preferálják. Nyilván egyelőre csak tippelni lehet, hogy melyik masina fog jobban teljesíteni a piacon, de a többek között piackutatással is foglalkozó DFC Intelligence szerint nagy eséllyel a Sony gépe mellett teszik majd le többen a voksukat.

Hirdetés

Az említett cég nemrég közölt egy előrejelzést, amiből kiderült, hogy szerintük a Sony vagy a Microsoft új generációs konzoljából fognak többet elkapkodni a vásárlók. Ahogy az az alábbi grafikonon is jól látszik, a vállalat szerint 2020-ban és az azt követő néhány évben PlayStation 5-ből legalább kétszer annyi fogy majd, mint Xbox Series X-ből.

Természetesen indoklás is tartozik a jóslathoz, ugyanis a DFC Intelligence szerint a Microsoft ugyan próbálja a legjobbat nyújtani az Xbox Series X kapcsán, ám az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy eléggé le vannak maradva a Sonytól. A piackutató cég úgy véli, hogy a fogyasztók inkább a PlayStation brandet preferálják, és amíg a Sony világszerte jól teljesít videojátékos fronton, addig a Microsoft leginkább csak az angol nyelvű piacokon erős.

Szerintetek melyik konzolból adnak majd el többet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)