Hirdetés

A részvényesek nagy többsége ellenezte az EA fejeseinek béremelését

|

Ha az Electronic Arts végrehajtja a tervet, akkor elég komoly összeg ütheti többek között a vezérigazgató markát is.

Hirdetés

Az Electronic Arts megtartotta az éves találkozóját, amely során a részvényesek egy szavazat formájában elmondhatták véleményüket a vállalat kompenzációs tervéről, amivel elég nagy mértékben megnőne a vezető pozícióban lévő munkatársak díjazása. A szavazás igencsak meglepő eredménnyel zárult, bár egy hónapra már lehetett arról hallani, hogy a befektetőknek nem tetszenek a vezetői fizetések.

Hirdetés

A részvényesek túlnyomó része elutasítja a tervezett emelést, ugyanis 170,89 millió szavazat érkezett ellene, és mindössze csak 59,6 millió mellette. Ugyan a szavazás leginkább csak tanácsadásra szolgál, kifejezetten ritka, hogy elutasításra kerül egy-egy ilyen terv. Egyébként ha ennek ellenére az EA mégis végrehajtja a változtatásokat, akkor a vezérigazgatóként tevékenykedő Andrew Wilson például 21,4 millió dolláros díjazást kap a 2020-as pénzügyi évre. Összehasonlításképp érdemes megjegyezni, hogy ez az összeg 18,3 millió volt 2019-ben.

Ezen felül a terv megvalósításával a COO-ként és CFO-ként dolgozó Blake Jorgensen 19,5-öt milliót kapna a korábbi 9,41 millió helyett, a Chief Studios Officer pozíciót betöltő Laura Miele pedig 16,1 millió dollárt vághatna zsebre 6,95 millió helyett.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)