Hirdetés

A részvényesek szerint az Activision Blizzard vezérigazgatója indokolatlanul túlfizetett

|

Korábban is sok probléma volt már abból, hogy Bobby Kotick a kelleténél jóval többet (mármint dollármilliókkal többet) vett ki a céges kasszából, ebből pedig kezd elege lenni az Activision Blizzard részvényeseinek.

Hirdetés

Bobby Kotick 1991 óta az Activision Blizzard (leánykori nevén Activision) vezérigazgatója, senki más nem töltötte még be ilyen hosszú időn át az iparágon belül ezt a pozíciót. Vezetése alatt a vállalat egy 10 millió dolláros kis cégből egy 53 milliárd dolláros óriássá nőtte ki magát, de sokak szerint még ezek a sikerek sem indokolják meg azt, hogy a főnök mennyit is veszi ki a kasszából évről évre. 

Hirdetés

Az elégedetlenkedők között pedig bizony ott vannak az Activision Blizzard részvényesei, illetve egészen pontosan az őket képviselő CtW Investment Group. Már tavaly is szóba került a téma, mikor az S&P 500 listán lévő multicégek vezetőinek indokolatlanul magas fizetését vizsgálta az As You Sow nevezetű szervezet.

Listájukon Bobby Koticknak az "előkelő" 45. hely jutott, megállapították, hogy egy átlagos Activision Blizzard dolgozó Kotick fizetésének 0,33%-át keresi meg egy évben. Az As You Sow szerint Kotick 2018-ban 28,7 millió dollárt vett fel juttatásként (sőt tavaly már 30,8 milliót), ami a szervezet szerint 12,8 millió dollárral több az indokoltnál. Ez azért is kavart különösen nagy port 2019-ben, mert ugyanezen időszak alatt a cég több mint 800 alkalmazottjától vállt meg. 

Most a CtW Investment Group által tömörített részvényesi csoport azt mondja, Kotick trükközéssel jut irdatlanul magas fizetéséhez (bevételeinek pontos számait egyébként nem ismerjük). Állításuk szerint az Activision Blizzard vezérigazgatójának furmányosan megírt szerződése egymáshoz szorosan kapcsolódó bónuszokra épít, így valamilyen siker vagy mérföldkő elérésekor több irányból is megindulnak felé a bónuszpénzek, konyhanyelvre lefordítva gyakorlatilag többször nyúl bele a mézes bödönbe ugyanazzal az indokkal - CtW Investment Group egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy "többször is haraphat ugyanabból az almából".

A CtW Investment Group most azt szeretné elérni, hogy a részvényesek záros határidőn belül változtassák meg Bobby Kotick fizetését és a bónuszrendszert. Egészen konkrétan azt akarják, hogy a június 11-én esedékes éves részvényesi gyűlésen szavazzanak a "Say-on-Pay" javaslat ellen, ami a vállalat részvényárfolyamának teljesítménye alapján határozná meg Kotick anyagi kompenzációját. 

Az Activision nemrég nyilatkozatot küldött a GameSpotnak, amelyben megvédték a vezérigazgatót, és a cikkünk elején is szereplő érdemekre, illetve a vállalat folyamatos növekedésére hivatkozva próbálták meg legalizálni Kotick keresetét. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)