Hirdetés

A Sony elárulta, hogy hány PlayStation 5 fogyott eddig

|

Eredményes negyedévet zárt a cég, ismét a videojátékos részleg nyújtotta a legjobb teljesítményt.

Hirdetés

Eddig egyetlen konzolgyártó sem panaszkodhat, mert úgy tűnik, hogy akkor is képtelenek lennének kielégíteni a keresletet, ha történetesen nem kötné gúzsba a kezüket a több másik szektort is fojtogató chiphiány.

A Nintendo Switchet még mindig úgy viszik az emberek, mintha nem lenne holnap, az Xbox Series X és S konzolok elődeik rekordjait döntik meg sorra, míg a PlayStation 5 minden más konzolét, amit valaha is piacra dobtak.

Hirdetés

A Sony második negyedéves (július 1-től szeptember 30-ig) pénzügyi jelentése alapján az előző három hónaphoz viszonyítva több mint egy millióval nőtt az értékesített PS5-ök száma, tehát 2,2 helyett 3,3 millió konzol talált gazdára, ezzel már 13,4 millió eladott példánynál jár a Sony új generációs konzolja. Összességében 5,68 milliárd dolláros bevétellel járult hozzá a családi kasszához a videojátékos részleg.

Míg a PS5 szárnyal, a PS4 már a hattyúdalát játssza épp a közönségnek, az előző negyedévben még félmilliót sikerült eladni belőle, az utóbbi három hónapban viszont már csak 200 ezret, de ez egy teljesen természetes folyamat.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az elhúzódó chiphiány várhatóan jövőre, sőt még 2023-ban is nehézségeket fog okozni, mindenesetre a Sony által lekötött gyártási kapacitások lehetővé teszik, hogy amennyiben az emberek változatlanul vevők lesznek rá, akkor 2022 márciusával bezárólag 22,6 millióra tornázza fel az értékesített PS5-ök számát.

Eközben a Sony Pictures Entertainment valamivel szerényebb számokkal villoghat, de szintén pozitív a mérlege: a vizsgált negyedév 2,37 milliárd dolláros bevételére 288 milliós nyereség jut. A Venom 2. - Vérontó forgalma ebben még nincs is benne.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)