Hirdetés

A Take-Two birtokába kerülhet a Codemasters?

|

A Take-Two szeretné komolyabban is megvetni a lábát a versenyjátékok világában, a Codemasters pedig látszólag nagyon is nyitott az ötletre.

Hirdetés

A Grand Theft Auto és a Red Dead Redemption franchise-ok birtoklásával a Take-Two már most is jó úton halad afelé, hogy a játékipar egyik legjelentősebb szereplője legyen, viszont úgy tűnik, hogy a kiadó nem éri be ennyivel, ugyanis a legfrissebb hírek szerint egy igen komoly felvásárlással készülnek bővíteni a már amúgy is mutatós portfóliójukat.

A Reuters szerint a Take-Two a közelmúltban nem kevesebb, mint 973 millió dollárt ajánlott azért, hogy felvásárolja teljes Codemasters kiadót, valamint a Project Cars fejlesztéséért felelős Slightly Mad Studiost is. Egyelőre ez még csak egy ajánlat, de a Codemasters igazgatótanácsának elmondása szerint nagyon is nyitottak erre a lehetőségre és mindenképpen azt fogják javasolni a stakeholdereknek, hogy fogadják el az ajánlatot.

Hirdetés

A Take-Two azzal magyarázta a felvásárlást, hogy szerintük a mind a két cég pont azon területeken erős, amelyben a másik hiányt szenved:

"A Take-Two hisz abban, hogy a Take-Two és a Codemasters kombinálása két világszínvonalú portfóliót hozna össze, elvégre a 2K kiadó felhozatala, valamint a Codemasters jelenléte a versenyjátékok piacán remekül kiegészítenék egymást. Ezen felül, hiszünk abban, hogy a globális disztribúciós hálózatunk, valamint a 2K szakértelme sokat segítene a Codemasters teljesítményén is."

Az Egyesült Királyság jogszabályai szerint a Take-Twonak december 4-ig kell eldöntenie, hogy komolyan gondolja-e az ajánlatot, de az elmondottak alapján elég valószínű, hogy nem áll szándékukban kihátrálni.

Ti mit gondoltok? Valóban előnyére válhat a Codemastersnek ez a fúzió?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)