Hirdetés

A Take-Two fejese szerint a Rockstar és a 2K játékai 70 dollárt is simán megérnek

|

Egyre biztosabb, hogy PS5-ön és Xbox Series X-en drágább mulatság lesz videojátékokat vásárolni.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban immár 15 éve változatlan a konzoljátékok ára, mind 60 dollárba kerül. Erre jön egyébként még rá az államonként változó mértékű, áfának megfelelő adónem, az USA-ban ezt nem írják rá az árcédulára. Többek között ezért is különbözik a dollár és euró ár, hiszen Európában a boltokban látható árnak tartalmaznia kell minden adót is. A következő generáció érkezésével azonban mindez változhat, az NBA 2K21 esetében például tudjuk, hogy a PS5-ös és Xbox Series X-es kiadás 70 dollárba kerül majd.

Hirdetés

Ennek kapcsán szólalt meg most Strauss Zelnick, a Take-Two ügyvezető igazgatója. Zelnick úgy gondolja, hogy az a minőség, amit a hozzájuk tartozó Rockstar és 2K videojátékai képviselnek, simán indokolják a 10 dolláros áremelést. Egészen pontosan a következőket mondta a GamesIndustry.biz-nek adott interjújában:

"Az árnak reagálnia kell az élmény minőségére, mi pedig arra törekszünk, hogy a piacon fellelhető legjobb élményt nyújtsuk. Véleményünk szerint ez egy rendkívül szerény áremelés ahhoz képest, milyen hosszú ideje nem emeltünk egyáltalán árat."

Kétségtelen, hogy 15 év rendkívül hosszú idő, és nagyon nehéz lenne más olyan termékeket találni, amelyek ára szintén ilyen sokáig be lett volna betonozva. Mindenesetre az ember már csak olyan, hogy nem szeret többet fizetni annál, mint amit megszokott, így borítékolható, hogy nem mindenki lesz kibékülve azzal az áremeléssel, ami a jelek szerint (legalábbis a Take-Two esetében) általánossá válhat. Készüljetek fel arra, hogy nem csak az NBA 2K21 drágul, a megemelt dollárárra pedig elég valószínű, hogy az európai, így a magyar árazás is reagálni fog.

Európában egyébként hosszú ideje 69,99 euró a konzoljátékok ajánlott fogyasztói ára, de értelemszerűen ettől a viszonteladók bármikor eltérhetnek, és el is szoktak, általában nálunk is olcsóbban kaphatóak jelenleg is az Xbox One-os és PS4-es játékok a boltokban.

A magyar játékárak vizsgálatához egyébként remek támpontot ad Stöki tavalyi cikke, amiben külön táblázatot találtok arról, hogy az elmúlt 15-20 évben hogyan alakult a játékok ára, illetve mennyibe kerülnének ezek mai értéken. Az 1995-ös Phantasmagoria például anno 9 520 forintba került, ez mai értéken (értelemszerűen a cikk írásakor, tehát kicsivel több mint egy éve) 50 260 forint volt, míg az 1999-es harmadik Tomb Raider epizód 11 990 forintba került 21 éve, ami 2019-ben már 29 544 forintot jelentett volna.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)