Hirdetés

A Tencent újabb fejlesztőstúdióba vásárolta be magát

|

Úgy tűnik, még mindig nem ért véget a kínai óriás terjeszkedése.

Hirdetés

Számos jól ismert vállalatban, többek között az Epic Gamesben is van részesedése a Tencentnek, de akadnak olyan fejlesztőstúdiók is, amelyek teljesen a kínai székhelyű vállalathoz tartoznak, ilyen például a Riot Games és a Funcom. A jelek szerint pedig még közel sincs vége a bevásárlásnak, ugyanis nemrég egy viszonylag kis méretű, néhány éve alapított stúdióban szerzett magának részesedést az egyre csak terjeszkedő Tencent.

Még 2015-ben jött létre a svéd 10 Chambers Collective, aminek első játéka, a kooperatív kalandokat kínáló GTFO tavaly decemberben jelent meg PC-re. Nemrég pedig új partnert találtak a játékfejlesztéshez, ugyanis a Tencent megszerezte magának a stúdió egy jókora részét, de ezzel a felvásárlással akár még jól is járhatnak a fejlesztők. A csapat kreatív vezetője, Ulf Andersson nyilatkozata alapján ugyanis a kínai vállalat a megfelelő partnert ahhoz, hogy új magasságokat érjenek el.

Hirdetés

A Tencent befektetésének hála elvileg lehetősége nyílik a stúdiónak a terjeszkedésre, így új munkatársakat vehet fel, és még rémisztőbb játék lehet így a GTFO-ból, amit nem mellesleges képesek lesznek a srácok hosszú távon fenntartani. Pénzügyi szempontból valószínűleg tényleg pozitív hatása lehet a Tencent jelenlétének, ám sok játékos nincs igazán kibékülve a kínai céggel, így előfordulhat, hogy ez az egész megállapodás elriaszt egyeseket a kooperatív játéktól.

Szerintetek lehet a későbbiekben negatív hatása a Tencent terjeszkedésének?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)