Hirdetés

A Tenet nemzetközileg egész jól, de az USA-ban még mindig rosszul teljesít

|

Hazai pályán továbbra is elég keveset hozott vissza Christopher Nolan új filmje.

Hirdetés

A koronavírus-járvány miatt érthető, hogy kevesen járnak moziba, de ez sajnos azt is jelentheti sok esetben, hogy a bevételek is csekélyek lesznek. Egyértelműen az idei év egyik legjobban várt filmje volt a Tenet, ami nem olyan régen már meg is érkezett, viszont az Egyesült Államokban elég gyatrán teljesített, viszont ha a nemzetközi piacokat is nézzük, akkor azért már egy kicsit jobban fest az összkép.

Hirdetés

Globális bevételek tekintetében a Tenet ugyanis elérte a 250 millió dolláros határt, ami önmagában nem rossz eredmény, habár nem is túl ütős, ha figyelembe vesszük, hogy a film nagyjából 200 milliós büdzséből készült. Az USA-ban viszont továbbra sem túl rózsás a helyzet, mivel a harmadik hétvégén mindössze 4,7 millió dollárt hozott a konyhára Nolan újdonsága, ezzel az észak-amerikai összbevétel elérte a 36,1 milliót.

Persze a Warner Bros. nem sprintként, hanem inkább maratonként tekint a Tenetre, szóval valószínűleg abban reménykedik, hogy lassan, de biztosan növekedni fognak ezek a számok.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)