Hirdetés

A Ubisoft több stúdiót is felvásárolna a jövőben

|

A kiadó feje abszolút lehetségesnek látja további csapatok felvásárlását.

Hirdetés

Egy múltheti, befektetőknek tartott tájékoztatóban a Ubisoft fejese, Yves Guillemot elmondta, hogy hajlandó megfontolni még több fejlesztőcsapat felvásárlását. A céljuk ezzel nem túlságosan meglepő módon alapvetően az lenne, hogy az új forrásokat a szolgáltatásalapú játékaik támogatására fordítsák. Mivel bőven akad többjátékos cím a Ubisoftnál, így alapvetően ez egy érthető célkitűzés.

Hirdetés

Persze alapos vizsgálat és megfontolás előz meg minden nagyobb befektetést. Guillemot egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy jelenleg még tanulmányozák a piac helyzetét, de ha adja magát a lehetőség, akkor gond nélkül lecsapnak majd rá. Azt is hozzátette, hogy jelenleg még a Ubisoft is csak alkalmazkodni próbál a megváltozott igényekhez:

"Az időnk egy részét az emészti fel, hogy megfelelhessünk a mai állapotok új kihívásainak."

A Ubisoft azt tervezi, hogy július 12-én tart egy online prezentációt a jövőbeli tervekről, ahol jó eséllyel végre kiderülhetnek következő címeik pontos megjelenési dátumai is. A pletykák szerint már ismert címek mellett egy másik sikeres sorozatuk is folytatást kaphat, sokan arra tippelnek, hogy a következő Far Cryt fogják itt leleplezni. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)