Hirdetés

Az Activision Blizzard továbbra is remekül megél a Call of Duty-ból

|

A kiadóvállalat közzétette a legújabb pénzügyi jelentését, melyben a nyilvánvaló dolgok mellett érdekes trendeket is megfigyelhetünk.

Hirdetés

Nemrég az Electronic Arts jelentésébe nézhettünk bele, most pedig az Activision Blizzard tette közzé, hogy milyen üzleti évet is zártak az elmúlt időszakban. A jelentésben alapvetően nincsenek annyira nagy meglepetések, de azért van pár észrevétel benne, ami miatt érdemes végigpörgetni az adatokat.

Összességében véve nincs miért aggódnia a cégnek, hiszen a nettó bevételük 1.63 milliárd dollárra ugrott (ez 14%-os növekedés az előző évhez képest), ami azt jelenti, hogy a Call of Duty és a Blizzard továbbra is nagyon kelendő márkanevek a piacon. A jelentésből az is kiderül, hogy mind a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy, mind pedig a legújabb Hearthstone kiegészítő, a Journey to Un'Goro remekül teljesítettek.

Ami egy kicsit talán érdekesebb, hogy általában véve észrevehető az adatokból, hogy a cég egyre inkább támaszkodhat a konzolos és a fizikai példányokra: a cég konzolos bevételei 13%-ot estek az előző évhez képest, míg a PC-sek 24%-ot ugrottak. Nem ez az első eset, hogy a PC erősödésével szembesülünk, emlékezzetek csak vissza az EA jelentésére. A fizikai példányokat illetően szintén rosszabb lett a helyzet, hiszen az ilyen irányú bevételek 38%-ot estek az elmúlt fél évben, míg a digitális forrásokból érkező jövedelem 30%-ot nőtt ugyanebben az időszakban.

A cég azt is elárulta, hogy a rajongók remek visszajelzéseket adtak a Destiny 2 bétateszt folyamán és a Nielsen szerint egyértelműen az elkövetkező időszak egyik legnagyobb esélyese lehet az online FPS folytatása. Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)