Hirdetés

Csalás miatt nyomoznak az Activision ellen

|

A Bungie-val történt szakítás olyan gyanús volt, hogy vizsgálat indult az ügyben.

Hirdetés

Gyülekeznek az égen a viharfelhők, legalábbis az Activision Blizzard számára. A Blizzard egyik alapítója, Mike Morhaime például végleg elhagyja a céget, amit sokan úgy értelmeznek, hogy menekül a süllyedő hajóról. A vállalat elvesztette az egyik legfőbb fejőstehenét, a Bungie-t is, amely az aktív szerződés ellenére közös megegyezéssel szakított a vállalattal és vitte magával a Destiny franchise-t is, ennek hatására pedig zuhanórepülésbe kezdtek a részvények.

Hirdetés

A Market Watch közelmúltbéli jelentése szerint pedig vizsgálat indult az Activisionnel szemben, méghozzá "jogellenes üzleti gyakorlatokkal és más csalásokkal" kapcsolatban. A kimutatás a részvényesek figyelmeztetésére készült és egyben egy hivatalos közlemény az Activison Blizzard befektetőitől. A vizsgálatot a Pomerantz LLP vezeti, egy olyan neves cég, amelynek specialitásai a vállalati funkcionalitás, az értékpapírok és a trösztellenes peres ügyek. 

Számos spekuláció látott napvilágot, hogy miért szakított hirtelen a két fél, a Bungie és az Activision által közzétett közleményből pedig nem sok minden derül ki, így a vizsgálat rávilágíthat a háttérben megbúvó valódi okokra. Jelenleg annyi bizonyos, hogy a fejlesztőcsapatnak szüksége volt kezdetben a kiadó támogatására, hogy elindíthassák az első kockázatos projektjüket, azonban azóta nagyot szakítottak a Destiny franchise-zal, így már a saját lábukon is meg tudnak állni (jövőre akár már meg is érkezhet a Destiny 3), ráadásul a NetEase komoly mennyiségű pénzt adott nekik. Az Activision pedig biztosította a játékosokat arról, hogy igyekeznek a lehető legzökkenőmentesebben intézni az átállást és továbbra is támogatva lesz a Destiny 2, marad a Battle.net keretrendszerében is. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)