Hirdetés

Akár három nagy nevű stúdió felvásárlását is bejelentheti a Microsoft az E3-on

|

Bennfentesek szerint rövidesen további fejlesztőcsapatokkal bővülhet az Xbox Game Studios.

Hirdetés

Miután a PlayStation ez alkalommal távol tartja magát az E3-tól, nem csoda, hogy óriási várakozás előzi meg az Xbox Game Studios és a Bethesda közös bemutatóját, ahol várhatóan a Halo Infinite mellet a Starfieldnek szánják a főszerepet, de egy sor másik már bejelentett és leleplezés előtt álló játék is tiszteletét fogja tenni.

Emellett garantáltan szóba kerül majd az Xbox Game Pass már most is impozáns kínálatának további bővülése, ami egyre gyakrabban érint egészen friss AAA kategóriás címeket is. A külsős fejlesztők játékai is fontosak ugyan, ám egyértelműen az exkluzív, házon belül készült alkotások képezik (és fogják képezni a jövőben is) a katalógus gerincét. Ezért kezdett a Microsoft intenzív felvásárlásba pár éve, és ezért fog belátható ideig leállni azzal, hogy újabb és újabb stúdiók hozzáadásával pumpálja óriásira az XGS-t. Akkorára, hogy képesek legyenek negyedévente legalább egy tripla A-s címet letenni az asztalra.

Hirdetés

Ezt már Matt Booty, az Xbox Game Studios feje mondta, aki egyúttal azt is elárulta, hogy a következő akvizíciók olyan stúdiókat érintenek, amelyekkel együttműködik (vagy a múltban együttműködött) az Xbox és már bizonyították rátermettségüket. Pillanatnyilag három potenciális jelöltjük van a Microsofthoz közeli forrásokkal rendelkező szivárogtatóknak.

Ezek egyike Hunt: Showdown pátyolgatásával, és a Crysis trilógia második, illetve harmadik részének újrakeverésével, valamint állítólag egy nyitott világú AAA játékkal foglalkozó Crytek. De ha minden igaz, ugyancsak horogra akadt a Hitman szériát gondozó, és egy 007-es játékon is dolgozó IO Interactive. Ráadásul már kész tényként kezelik, hogy ez a stúdió jelen pillanatban is egy sárkányos, nyitott világú játékot fejleszt az Xbox Game Studios megbízásából.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Harmadikként az Avalanche Studios Group (Just Cause, Rage 2, Mad Max) neve hangzott el, a magukat jól értesültnek valló bennfentesek tudni vélik, hogy a multiplayer fókuszú, Xbox-exklzív Project Typhoon bemutatkozásával együtt a felvásárlás bejelentésének is tanúi leszünk majd.

Persze nekünk is megvannak a jelöltjeink, de ahogy mi tévedhetünk, úgy azok is melléfoghatnak, akik a fenti hármasra fogadnának. Amíg ugyanis nem történik meg a hivatalos bejelentés, mindenki jobban teszi, ha helyén kezeli a pletykát.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)