Hirdetés

Akkora felvásárlást tervezett Bobby Kotick, ami teljesen átalakította volna a játék- és szórakoztatóipart

|

Az ügylet értéke még azon az összegen is túltesz, amit a Microsoft hajlandó fizetni az Activision Blizzardért.

Hirdetés

Különös fontossággal bírt az elmúlt közel másfél év az Activision Blizzard életében, ennyi ideje próbálja ugyanis a Microsoft végigvinni azt az akvizíciót, amelyre legutóbb Dél-Korea bólintott rá, és lényegében már csak a brit és az amerikai versenyhatóságokon múlik, hogy az utóbbi megveszi-e az előbbit potom 68,7 milliárd dollárért. Amennyiben ez összejön, akkor a redmondiak számos stúdióval, több mint 10 ezer fejlesztővel, értékes IP-kal és technológiákkal gazdagodnak, attól viszont nem kell tartani, hogy mindent exkluzívvá tesznek, a Call of Duty például garantáltan multiplatform marad.

2018-ban azonban még egészen másfajta terveket dédelgetett Bobby Kotick, az Activision Blizzard CEO-ja, eladás helyett vásárlást, méghozzá nagyobb értékűt, mint a jelenlegi, folyamatban lévő ügylet.

Hirdetés

Az általa vezetett vállalat ugyanis rá akart mozdulni a Time Warnerre, amit az AT&T ugyanabban az időben 85,4 milliárd dollárért szeretett volna megszerezni. Mivel a folyamat elakadt a Szövetség Igazságügyi Minisztériumnál, Kotickék igyekeztek összeszedni egy ajánlathoz elegendő tőkét, ha elmeszelnék az akvizíciót. Csakhogy a bíróság az AT&T javára ítélt, a többi pedig már történelem.

Ha viszont minden úgy alakult volna, ahogy azt az Activision Blizzard remélte, akkor ma Batman, Mortal Kombat, Lego és Harry Potter játékok is szerepelnének a vállalat portfóliójában, míg a tévében World of Warcraft sorozat futna, és valószínűleg minden nyáron megnézhetnénk egy Call of Duty filmet.

"Fogtuk volna az IP-jaikat, és játékokat csináltunk volna belőlük. Ők pedig a mi IP-jaink nyomán filmeket, sorozatokat. Kivételes vállalat lehettünk volna."

- fogalmazott a CEO a Varietynek adott interjújában.

Ti bánjátok, hogy nem jött össze Bobby Kotick nagy terve?

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)