Hirdetés

Komoly leépítésre készül az ArenaNet

|

A Guild Wars 2 üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős cég több projektet is elkaszált az utóbbi időben, ami miatt sajnos egy kicsit át kell szervezni a céget, hogy újra fenntartható legyen a működése.

Hirdetés

Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy az Activision körüli leépítési botránnyal még nem értek véget a játékfejlesztők problémái, most egy másik nagyobb cég is úgy döntött, hogy megválik az alkalmazottai egy részétől, bár az ArenaNet esetében a körülmények is jóval szomorúbbak.

Hirdetés

Az ArenaNet már 2012 óta üzemelteti a Guild Wars 2-t, amelynek azóta is van egy lelkes és kitartó közönsége, viszont a sokáig nem nagy sikerrel futó, majd tavaly bezárt WildStar óta kívülről úgy tűnt, hogy nem foglalkoznak teljesen új projektek elindításával. Most a Kotaku által megszerzett belsős levelezésekből kiderült, hogy ez valószínűleg hosszútávon is kihatott a cégre és komoly átalakításon megy majd át:

"A bevételünk folyamatosan csökken, ahogy a hozzánk tartozó franchise-ok öregednek, a PC-s és mobilos fejlesztések késései pedig további megterhelést jelentenek a cég számára, miközben a működési költségek egyre magasabbak lesznek. Ez az állapot már nem fenntartható."

A levél szerint nagy valószínűséggel össze fogják vonni az ArenaNet és az NCSoft kiadói tevékenységét annak érdekében, hogy csökkentsék a költségeket, ami természetesen azzal fog járni, hogy a létszámot is lejjebb tornázzák. A hírt egyébként azóta az ArenaNet is megerősítette, a közleményükben pedig az is kiderült, hogy nem csak a jelenleg futó játékok öregedése áll a háttérben:

"Megerősíthetjük, hogy korábban be nem jelentett projektet leállítása miatt hamarosan létszámleépítést fogunk végrehajtani az ArenaNetnél. Ez egy nagyobb átszervezés része az NCSoft nyugati részén belül, de ez semmilyen módon nem befolyásolja a Guild Wars és Guild Wars 2 üzemeltetését és az ezekhez készülő tartalmakat sem."

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan hány embert érint az átszervezés, de vélhetően nem keveset. Elég szomorú látni, hogy egyre több játékfejlesztő kerül nehéz helyzetbe egy olyan iparban, ahol már egyébként is komoly problémák vannak a munkakörülményekkel. Nagyon reméljük, hogy az érintett fejlesztők gyorsan találnak majd új helyet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)