Hirdetés

Két saját kriptovalutát is indít az Atari

|

Két új digitális vállalkozást is indít az Atari, amikhez kitaláltak egy-egy külön kriptovalutát is. A bejelentés után nagyot ugrott a cég részvényeinek értéke, de mi még nem feltétlenül látjuk, mitől lesz sikeres a rendszer.

Hirdetés

Különösebb túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy-két retro IP és az ismert név mellett nem sok mindent tud felmutatni az Atari, így valahol érthető, hogy egy-két merészebb projektbe is belevágnak. A látszólag egy helyben toporgó Ataribox és a zenélő baseball-sapka után kriptovalutákkal rukkolt elő a cég.

Hirdetés

Az Atari Token mellett a Pong Tokent is bevezetik majd, sőt, az ezeket leleplező közleményben konkrét tervvel álltak elő arra is, mit kezdenek a fizetőeszközökkel.

A cég nevét viselő valutával a tervek szerint majd digitálisan vásárolt játékainkért fizethetünk, míg a Pong Tokent online kaszinókban használhatnánk a tervek szerint.

Ennek kapcsán az Atari egy, decentralizált bolckchain-technológiákkal foglalkozó cégben is tulajdonrészt vásárolt, ami alapján úgy tűnik, komolyan gondolják az üzletet, de a retro konzoljukat (nem) látva ebben csak akkor lehetünk biztosak, ha a rendszer tényleg elindul. 

Ti mit gondoltok erről az ötletről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)