Hirdetés

Az Activision Blizzard felvásárlása nem csak gaming téren, hanem az egész szórakoztatóiparban is monumentális

|

Összeszedtük a legnagyobb szórakoztatóipari akvizíciókat, melyek között előkelő helyen végzett a Microsoft mostani üzlete.

Hirdetés

A Microsoft nem kevesebb mint 68,7 milliárd dollárért veszi meg az Activision Blizzard játékóriást, ami tényleg egy egészen elképesztő összeg. Olyan nagy, hogy ha kicsit szélesebbre tárjuk a spektrumot, és nem csak a játékvilágot, hanem a szórakoztatóipar teljes egészét nézzük, akkor is előkelő, dobós helyezést érdemel ez az üzlet.

Az Activision Blizzard felvásárlását ugyanis az alábbi listán csak két akvizíció előz meg: az, mikor 2019-ben a Disney megvette a 21st Century Fox stúdió 71,3 milliárdért, és az, hogy 2018-ban az AT&T mintegy 85,4 milliárdért felvásárolta a teljes Time Warnert.

Hirdetés

Következzék tehát az egész szórakoztatóipar 10 legnagyobb felvásárlása pontos összeggel, és persze a vonatkozó dátumokkal. A listában nem szerepel a WarnerMedia és a Discovery egyesülése, mivel itt nem klasszikus felvásárlásról volt szó. A tízes listára a Lucasfilm 2012-es felvásárlás már fel sem fért, hiszen ekkor a Disney "mindössze" 4,05 milliárd dollárért vette meg őket.

  1. Az AT&T megvette a Time Warnert - 85,4 milliárd dollár (2018)
  2. A Disney megvette a 21st Century Foxot - 71,3 milliárd dollár (2019)
  3. A Microsoft megvette az Activision Blizzardot - 68,7 milliárd dollár (2022)
  4. A Take-Two megvette a Zyngát - 12,7 milliárd dollár (2022)
  5. A Tencent megvette a Supercellt - 8,6 milliárd dollár (2016)
  6. Az Amazon megvette az MGM-et - 8,45 milliárd dollár (2021)
  7. A Microsoft megvette a ZeniMax Mediát - 8,1 milliárd dollár (2020)
  8. A Disney megvette a Pixart - 7,4 milliárd dollár (2006)
  9. Az Activision Blizzard megvette a Kinget - 5,9 milliárd dollár (2015)
  10. A Disney megvette a Marvelt - 4,24 milliárd dollár (2009)
Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)